Kórházi napok

Ami a szülés után következett november 20-24 között történt:

Az első éjszaka nem volt túl kellemes és pihentető, háton fekve sok mindent nem csinálhat az ember. Azért sikerült kidolgoznom egy biztos szisztémát arra, hogyan tudok inni, legalább az ment segítség nélkül, csupán arra kellett megkérnem az éjszakás nővért, ha felém járt, hogy töltse tele a poharamat. Másnap reggel felkelés előtt kértem egy fájdalomcsillapító injekciót, de még így is durva volt felülni, pláne felállni. Ebben ki is merült a teljesítményem. Csak ücsörögtem az ágyam szélén még a nagyvizit alatt is, mondtam, addig hagyják csak benn a katétert, amíg biztonságosan ki nem tudok menni a Wcre. Késő délelőtt hozták be Kázmért, hogy próbáljam meg szoptatni, ami elég katasztrofálisan sikerült. A sebem miatt fekve egyik oldalon se ment igazán a dolog, ráadásul nagy falatnak bizonyult a mellbimbóm a gyereknek. Javasolták hát a bimbóvédőt, ami szerencsére volt az egyik csomagban, amit a húgomtól kaptam. Úgyhogy amikor a párom jött az anyukájával már hozta is, és azzal, meg ülve egész jól működött, első körben a dolog. Nem mintha lett volna tejem, de a Babszem legalább már szopogatott. Délután nagy forgalom volt nálunk, jöttek anyuék meg a húgom az Esztivel. Szerencsére egyedül voltam a kétágyas szobában, így a sok ember senkit se zavart. Kázmért se, mert azért inkább aludt, mint fent volt, leszámítva a néhány szerencsétlen szoptatásra tett kísérletet. Ahhoz képest, hogy alig pár órásan milyen klasszul itta meg a cukros vizet, most kicsit lassú volt a tanulása. Persze lehet a császárral magyarázni, hogy én nem kaphattam keblemre pár percesen a gyereket, de a műtétre nem akarok semmit kenni. Azt hiszem, hogy ha valakinek azt mondják, nem lenne biztonságos a baba szempontjából a hüvelyi szülés, nem kétséges, hogy inkább azt mondja, rendben, vágjanak. Én legalábbis így tettem. A vendégek nagy része aztán elment, párom és anyukája még este visszajöttek, együtt megnéztük a fürdetést. S mivel még csak alig 24 órásak voltunk, ráadásul a szoptatás se ment igazán, fájt még a sebem, szóval nem sokat kellett győzködni a csecsemősöket, hogy anyuka megérdemel egy nyugis éjszakát, ők pedig lássák el a babát, beleegyeztem, hogy kapjon cukros vizet, mert ők maguktól nem adnak. Éjszaka kaptam szobatársat, aki anyukájával meg a párjával érkezett, spontán szülés után. Félálomban kiderítettük, hogy jééé, mi ismerjük egymást, még az első terheléses vércukor vizsgálaton futottunk össze és amíg vártunk beszélgettünk. Másnap reggel aztán kiderült, hogy ő spontán szült, a végén vákuummal, meg egy orvos a hasára is feküdt, hogy segítsen, fájt a gátsebe és az aranyere is kijött. Ezért aztán kijelentette, hogy márpedig Még egy gyereket nem akarok, s ezt a későbbi napokon is hangsúlyozta. Szóval két véglet egy szobában. Napközben Kázmér többnyire velem volt, délelőtt jött apja, anyósjelölt és Cicáék, délután meg A., estefelé pedig Newrim Ebbel. Nekik nagyon jó kisfiú arcát mutatta a kölök, aludt, mint a bunda. Előtte éppen azzal töltöttünk el egy jó órát az emberrel, hogy csak néztük, ahogy alszik és gyönyörködtünk benne. Ezt a kórházban nagyon jól lehetett végezni. A mobil kosaras kis kocsit ugyanis oda lehetett húzni az ágy mellé, s mivel a kórházban azt ajánlották, oldalt fektessük a babát, hát így klasszul rá lehetett látni az arcára és bámulni, milyen pofákat vág. Tényleg órákig ment a dolog. Néha az ágyamba vettem magam mellé, s összebújva aludtunk, vagy szintén csak lestem őt. Egyébként mint a legtöbb kisbaba, Kázmér is jó volt a kórházban. Hiszen volt mit kipihennie. Szerda éjszaka már úgy kértem a csecsemősöktől, hogy ha felébred és enni szeretne, akkor hozzák ki a babát és megszoptatom. Ez merész vállalkozás volt, főleg mert nehezen ment azért még az etetés, ezért aztán volt pár álmatlan órám. Azt kell mondani, hogy a kórházban kevesebbet pihentem, mint itthon, ahol Babszem eddig egyszer vagy maximum kétszer ébredt fel (az is csak két napja fordult elő) etetésre. Aztán csütörtökön reggel nagyvizitkor kimondták, hogy én másnap már mehetek haza, ha a gyerekorvos is úgy akarja. Csütörtökre már egész nyugis napunk volt, csak délután jöttek vendégeink, a nagybátyámék. A párom ráadásul szerda-csütörtök elintézett szinte minden papírmunkát. Lett a babának anyakönyve, lakcímkártyája, TB kártyája, sőt még a munkahelyemen is járt, ahol leadott mindent a családi pótlékhoz, fizetéshez, anyasági támogatáshoz. Még jó, hogy felkészültek voltunk bürokráciából. A szobatársam vagy 100x megkérdezte, hogy milyen sorrendben is kell kikérni a papírokat, de igazából addig semmit se tehettek, amíg a házassági anyakönyvi kivonatuk meg nem érkezett, mert az bizony még a vidéki önkormányzatnál volt. Az éjszaka előtt csináltam egy olyan partizánakciót, hogy beültem a fejőgéphez és bizony sikerült egész kajányit kitermelnem. Ez azért volt jó, mert ezzel az adaggal felszerelkezve hagyhattam a babát a csecsemősöknél éjszaka, ők egyszer simán megetették belőle nekem pedig sikerült vagy 5 órát aludnom egyfolytában. Ezek után a hajnali már igazán laza menet volt. Péntek reggel megvizsgálta a babát a gyerekorvos és mindent rendben valónak talált, azaz mehettünk haza. Úgy látszott, hétvégére torlódnak fel a kismamák, ugyanis míg anyuékra vártam, már ott toporogtak a nővérek, hogy áthúznák az ágyamat, ugyanis a szülőszobán két kismama is helyre vár.

Hasonlók