Mással

Végülis a héten eddig még nem volt bölcsődében a csemete. Még vártam kicsit, hogy gyógyuljon a köhögése-orrfolyása. Hétfőn még én maradtam vele itthon, nagyon jókedvű volt egész nap*, még a cipővásárlást is jól bírta. Ugyanis szétrúgta az őszi cipőjét és bár már megvettük a csizmát, az még nem is volt a lábán, a nagy tavaszban. S bár először azt hittem, megússzuk tavaszig nem kell új cipő, mégis muszáj volt venni egyet. Kicsit paranoiás vagyok cipő és ruha témában. Kinéztem már például az overállt is neki, de nem merem addig megvenni amíg tényleg nagy zima nem lesz, ugyanis mi van, ha kifizetem érte a sok pénzt és soha nem tudja majd felvenni, mert idén annyi volt a tél, ami szeptemberben jutott nekünk.
Aztán hétfő délután jött anyu és két napig ő vigyázott Babszemre, én meg elmentem dolgozni. Természetesen nagyon jól elvoltak. A gyerek neki nem hisztizett, megette a gyümölcsöt és délután is szépen elaludt. Mondjuk kedden anyu, aki szintén úgy tett, mintha lefeküdt volna vele a szobájában, csak éppen háttal fordult neki a kanapén, hallotta, hogy még molyol kicsit az ágyában, aztán elég hamar nyugodt szuszogásra válott Babszem. Mire a mama felkelt, hogy betakarja, de a kiságy meg üres volt. Babszem ugyanis kiment a nagyszobába, felmászott a fotelbe, hasra vágta magát a szoptatós párnáján, fenekét kinyomta és ott húzta a lóbőrt.
De holnap hétköznap lesz megint, reggel indulunk a kolhozba.

*Leszámítva amikor azon vitatkozunk, hogy mégis merre vezessen utunk a séták, motorozások alkalmával. Képes kivágni a hisztit nyílt színen, ha olyan kedve van, még a földre is lefekszik. Én egy darabig nyugodtan várok, meg mondom neki, hogy miért is menjünk merre (pl. csúcsforgalomban ne motorzzunk 6 sávos út mellett), aztán egy idő után feladom és beteszem a babakocsiba, vagy ha éppen nincs kéznél, felkapom és viszem kicsit.

Hasonlók