Huhh

Egy 13 oldalas közjegyzői okirat, sima sortávva 12-es betűmértettel csupán azért készül, hogy az ügyfeleket a halálba untassa. Pláne, hogy elő is adják, mert azért érteni kell, amit aláírsz. A végére annyira a földbesulykolt a másfél óra szöveg, hogy amikor értesítési címről kérdeztek azt se tudtam, most hol vagyok és egyáltalán lakhatok-e ott hivatalos pecsét nélkül. De azért összeszedtem magam annyira, hogy aláírjam, a lakásom igazából közel 2/3 részében a bank tulajdona lesz és ha irrgum burrgum van (i.e. szerződést szegek), másnap kiküldik a végrehajtót. De lehet, hogy a végrehajtó anyósjelöltékhez megy. Mindezek közben azt is éreztem, hogy én most már nagylány vagyok, megbízik bennem egy bank, hogy képes leszek neki fizetni évtizedekig, lesz egy lakásom. A társasdalom azon tagja leszek (erősen későn érve azért), akikről annyi Pulp szöveg szólt, s ha még olcsóság miatt IKEA-val rendezem be a lakást, sose léphetek be a Harcosok Klubjába (na jó, a nemem eleve kizár, de lehetnék Marla).
Persze azért ezzel még nincs vége a dalnak, mert ma ügyvéd, biztosító és ha hétfőn leadok mindent, akkor míg Párizsban vagyok talán már a kölcsön is az eladó bankszámlájára kerül.

Hasonlók