Még Ferihegyen, mikor kivitt a busz, kiderült, hogy nem is Malév géppel, hanem Air France-szal visznek, úgyhogy átkocogtunk a másik terminálhoz, ahol aztán check-in után gondoltam megiszunk még egy kávét, ami 530 forint volt. Azt hittem, eldobom az agyamat. Tavaly a 2A-n 300 forint volt és nem gépi. Elvileg 12 50-kor indultunk volna, de késett az idefelé tartó gép, így aztán tizenöt perc késéssel szálltunk fel. Szép nagy gép volt, kábé félig utasokkal.
Nem tudom, miért szidja mindenki a Malévot, mert ezen az Air France gépen a kaja förtelmes volt. Egy háromszögletű vékony szelet fél kenyéren szelet lazac, két pici pizza, egymásba fordítva, mint valami szendvics, falatnyi csirkehús pálcikán megy egy sütike. Nem igazán estem hasra tőle, sőőőt. Igaz, hogy még mindig jobb volt, mint a B változat, a szendvics. Éhes voltam már addigra, reggel azért idegeskedtem, hogy minden sikerüljön, hiszen futás a bankba, majd epilálás, pakolás, kicsi rendrakás, s leginkább attól tartottam, hogy a Minibus előbb fog jönni, mint hogy kész leszek. De szerencsére nem.
A repülőn végre elolvastam az útikönyv vonatkozó részeit (majd az egészet).
Megérkeztünk a Charles de Gaulle-ra és kapásból eltévedtünk, valahogy azok a szerencsétlen jelek, amik a kijáratot meg a vonathoz vezető utat voltak hivatottak jelölni nem tűntek teljesen egyértelműnek. Aztán meg a jegyvásárló helyről gondoltuk, hogy csak távolsági jegyeket adnak, pedig a Carte Orange-t a heti jeggyel is ott lehetett beszerezni. Megérte a legnagyobbat venni, mert így nem kellett aztán aggódni, hogy hova és mivel akarunk utazgatni. A reptérről vonattal (RER) bementünk a belvárosba, onnan a 4-es majd a 8-as metróval eljutottunk a La tour Maubourg-ig, és onnan már csak egy köpésre volt a Hotelünk. Angyalka az 1. Én a 3. Emeleten kaptam meg az 5-ös szobát.
Kipakolásztunk, aztán mivel már volt vagy ½ 6 elindultunk, hogy felderítsük a környéket, meg valami kaját is szerezzünk. Kiderült, hogy látótávolságban van az Eiffel torony, amit annyira nem tudtam fényképezni, mert esett az eső. Elképesztőek a pékségek. Nagyon étvágygerjesztőek a kirakataik. Végül egy Le Dome nevű helyen kötöttünk ki, korrektnek tűntek az árak. Részemről hagymalevest ettem, csirkét, krumplit meg egy korsó sört. Kicsit korainak tartottam még a borozgatást. A mustár, az valami istenien csípős volt. Ugyan hoztak nekünk ketchup-öt is a krumplihoz, de inkább a mustárt eszegettünk mind a ketten. Töltött gyomorral sétáltunk volna még tovább, de esett az eső. Ezért aztán betértünk egy ABC-be, ahol bevásároltunk üdítőket, hogy mégse a minibárt fogyasszuk. Mire lepakoltunk a hotelben normalizálódott az idő, ezért aztán sétáltunk még egy jó adagot. Lementünk a Szajna partra, át a túloldalra, a George V-ön ki a Champs-Elysées-re, felmentünk a Arc de triomphe-hoz, fényképezgettünk, majd szépen lesétáltunk a sugárúton. Az eső csepergett, kicsit tüsszögni kezdtem, reméltem, hogy semmi komoly.
Végül metróra szálltunk, mert az 1-es vonal végállomása másként szerepelt a térképen, mint a metró feliratain, így aztán rossz indultunk el, hát a következő megállón át a túloldalra és vártuk a metrót. Az alatt az egy megálló alatt volt szerencsénk családi vállalkozásban meghallgatni a La Bambát. Közben a szemközti oldalon egy részeg nagyvonalúan a sinekre pisilt, meglóbálta kicsit a farkát, húzott egyet a kezében tartott borosüvegből, majd átkiabált az egyik túristacsoporthoz, és politikáról kezdett el értekezni velük, angolul. Angyalka elcsodálkozott: „Itt még a lumpenek is tudnak angolul”.
A jó irányba tartó metrón szaxofonosunk volt.
Jóval 10 után értünk haza, vettem egy forró fürdőt, Anita Blake 3-al a kezemben.
Megnéztem a Duna tévén (ezen kívül még 7 francia csatorna, BBC word, valami keresztény amerikai/angol adó, meg a német DW volt beállítva) az időjárásjelentést, de esőt mondtak a másnapi Párizsra is. Pedig a diadalív mögött már derült az ég. Pedig reménykedtem, hogy talán jobbra fordulnak a dolgok.
De így még fényképezni se lehet, és ez nem ér…