Takarító nő

A légkondi mellett a másik kihívás amivel a takarítók és karbantartók nem tudnak megbírkózni nálunk az a WC papír. Volt, hogy napokat kellett sírni egy-egy újabb tekercsért, mert ugye elvileg minden reggel takarítanak, ürítik a szemetest, megnézik mit hol kell feltölteni, lecserélni, valahogy nem szoktak belenyúlni a falra szerelt műanyag tartóba ellenőrizni hogy áll a kéztörlő, milyen vastag még a gurigán a WC papír. Ha elfogyott valamelyik, akkor telefon a karbantartóknak, ahol Bélánk persze azonnal biztosított, küld valakit, aztán valahogy az a valaki nem érkezett meg, Béla meg fél 4-kor lelép, utána nincs feje a takarítóknak, legalábbis olyan, aki elérhető (mint a papír). Elértük, ha már kicsit eldugott, szeparált helyen vagyunk, mindig tartsanak nálunk készletet a papírfeltöltőkből. Csakhogy kulcsot, amivel a tárolókat lehet nyitni, nem kaptunk még mindig. Ezért aztán ha elfogy valami, be tudjuk tenni az új hatatlmas gurigát az illemhelyre, azonban a tárolójába nem. Úgyhogy továbbra is forró drót Bélának, hogy elfogytunk, van utánpótlás csak nem a rendeltetési helyén. Béla persze azonnal küld valakit. Tegnap is. Azonnal küldött. Ma reggel volt takarítás. A guriga azonban amit tegnap kihelyeztem, mert az előzőről elfogyott a WCpapír még mindig ott fityeg a tároló tetején és nehézkes a használata. Másfél órája Béláztam egyet. Azóta nincs megint semmi. Az a bizonyos tartókulcs pedig annyira nagy dolog, hogy nem minden takarítónak van. Úgy őrzik mint a koronaékszereket. Pedig következő projektünk az, hogy ha már van utánpótlás, kulcsot is szerezzünk. Igaz, felmerülhet a kérdés, mi a fenének vannak takarítók, ha lassan mi fogjuk tisztán tartani a munkahelyünket?

Hasonlók