Mire felébredtünk, már 4 SMSt kaptam, ami aztán 1gyel mégbővült, hogy boldog szülinapot kívánjanak. Sőt volt még egy ajándékom is, amit Jayne-éktől kaptam azzal, hogy csak az igazi napon bonthatom ki. Azért nem maradhattunk ki az igazi angliai májusból, zuhogó eső volt a reggeli program, ami úgy tűnt, nem fog soha elmúlni. A reggelink viszont a rendes adag volt, igaz, most meg későn kaptuk meg, mert éppen elfogyott a kolbász, szerintem elrohantak a Tescoba venni egy adaggal.
Ugyan mind a kettőnknek volt vízhatlan kabátja (na jó, az enyim kevésbé állt ellen az elemeknek), de azért azt akartuk, hogy legyen egy jó nagy ernyőnk, erre már régóta fájt a fogunk. A portás azt javasolta, próbáljunk venni a közeli Tescoba. Ahol persze nem volt. Úgyhogy rohamléptékben irány az Earls Court Road, hátha ott valamelyik üzletben találunk esernyőt. Az első helyen rögtön nyílt színi rablást akartak elkövetni, mert a nagy ernyőért 15, a kicsiért 8 fontot kértek volna. Na, köszönjük ezt nem, irány tovább. Kábé két üzlettel odébb volt egy mindenes bolt, ahol kicsi és az utolsó nagy ernyő is csak 6 font volt. Most van egy piros fehér óriásunk.
Az eső miatt át kellett variálni a programot, fedett dolgokra, tehát először is irány a Harrods. Ahol a legjobb az alsó szint élelmiszerrészlege, a sajtpultok, a borok, ahol még Tokajit is árultak (legdrágább az esszencia volt 118 fontért, de ez ugye semmi a többszáz sőt ezer fontos pezsgők mellett), valamint a luxuswécék (tisztaság, nagy hely, aranyozott dolgok és parfüm). Na és persze a gyerekekosztály se kutya, ahol potom 10 ezer fontért vehető Mercedes, igazi motorral. Egyébként luxuswc ide, luxuswc oda a londoni mellékhelységek közül a Toweben meglátogatott viszi a pálmát. Ott ugyanis kint voltak a plakettek, hogy az elmúlt 10 évben sorra elnyerték a legjobb klotyó címet.
Eztán jött az ebédet követő kultúra, a British Museum, ahol mint minden ingyenesen látogatható helyen, sok magyar volt. Ugyan három órát bolyongtunk a kiállítások között, de azt hiszem nem fordítottunk-fordíthattunk elég figyelmet a felhozatalra (Olvasóterem,Rosetti kő, Pantheon, görög vázák, órák, magyar bill pengő, mint az infláció elrettentő példája)
S közben rájöttem, életem egyik legnagyobb hibája volt, hogy megadtam a mobilszámomat Tikkának, aki SMSezgetett valami pitiáner munkaügyben, ami nem hiszem, hogy nem várhatott volna kb jövő hétig.
Pihenőt iktattunk be, ugyanis estére programot szerveztünk magunknak. Vacsoráztunk hát egy közeli, ugyan amerikai stílusú étteremben, ahol finom volt a sültkrumpli, viszont olcsó volt a kaja. Extrémsportunk: éjszakai fotózás Londonban. Meglepően jól sikerült, csupán 1x bolyongtunk sokat 3 metrónyi állomás folyosói között, majd rossz irányba ültünk fel a metróra. Viszont még 11-kor is sűrűn jártak a vonatok, s éjfél után indult mindenfelé az utolsó járat. A parlamentnél keztünk várni a sötétedésre, lett jó fotó a LondonEyeról meg a Big Benről is, majd elmentünk a Szent Pál székesegyházhoz és a Towerhez, ahol sajnos már minden alaposan le volt zárva, ezért a hidról annyira jó kép, mint számítottunk nem is készült. Persze vittünk állványt is, hisz anélkül elég gyengén teljesítettünk volna, ezért mi nem vakuztunk, mint az amatőrök.