Kairo 1

Meleg, poros, piszkos s tömeg van. Főleg este, mert azért a napközbeni meleget ők se bírják, ha nem muszáj inkább nem mennek ki az utcákra 7 előtt. Utána viszont csak ott vannak. A konferenciának hála 3 napig azért nem sok helyen jártunk. Hotel-egyetem-hotel-vacsorahely volt az útvonal. Valami hatalmas szerencse folytán, talán mert utoljára érkeztünk meg szerdán hajnalban, vagy mert elárasztottam őket faxokkal korábban én egy elképesztően nagy lakosztályt kaptam, amire a többiek is csodájára jártak (szó szerint feljöttek csak hogy körbenézzenek). Volt fogadószobám, nappalim, hálóm, külün vendég WC és fürdőszoba pezsgőfürdővel, 2 tv-vel, ha itthon lenne ekkora lakásom, boldog lennék. Na és persze mindez a legfelső emeleten, Nílusra néző erkéllyel. A vacsorák mindig valami menő helyen voltak. Szerdán a Mena Houseban, majd utána megnéztük a Sound and light showt, ami jópofa volt, bár kicsit giccses. Csütörtökön a város tetején ettünk az Al-Azhar parkban, ahonnan a citadellára lehetett látni. Pénteken pedig egy hajón a Níluson, méghozzá volt műsor is, zenével, hastáncosokkal. Érdekes mód majdnem mindegyik helyen az előétel libanoni mezza volt, amihez tavaly már volt szerencsém. Aztán szombat-vasránap már magunk gondoskodtunk az ellátmányról, s úgy döntöttünk, nem kockáztatunk, hát nagyon egyszerű kajákat ettünk, biztonságos helyeken (hotelekben).

Hasonlók