A gyerekneveléses könyvek után megint kicsit fantasyt olvastam. Elvégre befejeződött a Narnia krónikái, aminek a legnagyobb baja, hogy nem került a kezembe tizenévesen. Na de majd Babszemnek itt lesz a polcon az összes kötet. Aztán a hétvégi pihenések közben meg kiolvastam az utolsó eddig megjelent Harry Pottert is, jóval azután, hogy lecsengett az összes izgalom, ami körülvette. Narniával ellentétben Rowling sorozata tényleg a mai gyerekeknek szól, s igazán azoknak jó, akik a regényekkel nőnek fel. Engem már az előző rész óta idegesített Harry jellemfejlődése, de hát ráébresztettek, hogy kamaszodik, és a kamaszkor biza ilyen. Na meg újból meg kellett állapítani, hogy nem én vagyok a célközönség. Végül azonban sikerült egy olyan regényt beszerezni és elolvasni, ami maradéktalanul megfelelt mindenféle kívánalmaknak és elvárásoknak. Méghozzá Neil Gaiman Neverwhereje volt az. Ahogy Isolde is mondta: Hű. Még ott figyel a polcomon a Stardust is, amit szintén elolvasok, ha lehet a film megjelenése előtt, amiből épp a legutóbbi Empire-ben volt pár kép, na meg Neil Gaiman maga is írogatott róla a blogjában.

Ennek a postnak a célja nem más, mint önreklám. Szeretném felhívni mindenki figyelmét az olvasónaplómra 🙂