Nem 100as

Látom, kicsit meglepőre sikerült a számadat, de végiggondolva szerintem nem lesz most már több ilyen évem, hogy ennyi könyvet elolvashassak. Sajnos nincsenek korábbi adatok (csak az elmúlt 3 évé), de szerintem a csúcson általános iskola 6. osztályától a főiskola végéig járhattam, akkoriban biztos jóval többet olvastam még ennél is. Eleinte mert akkor szabadultam rá igazán a könyvekre, aztán miután kiovastam a gyerekkönyvtár nagy részét alig vártam, hogy amint megkaptam a személyimet beiratkozhassam a felnőttbe, aztán meg ugye végig kellett nyalni a teljes magyar és világirodalmat 1-1 vizsgára s akkor még ott volt a másik szak is. De tavaly a sok BKVzás (állandóan ültem ugye majd mindenhol) utazás meg az orvosnál várakozás erősen rásegített az olvasásra. Például volt, hogy 2 könyvet is vittem magammal, mert tudtam az egyiket kiolvasom, s még úgy is lesz fél órám az ücsörgésre, de akkor se vagyok hajlandó Storyt venni, amit mindenki más 10 perc után beszerzett magának a helyi újságosnál.

Ugyan egyelőre jól tudok olvasni, mert rájöttem, azt szoptatás közben* is lehet, meg még hagy időt a Babszem, de ennek hamarosan vége lesz, szóval idén már örülök ha a tavalyi fele meglesz.

* Bár tudom, illene a gyerekre odafigyelnem, meg szemkontaktust teremteni vele, de ha egyszer többnyire becsukott szemmel nagy átéléssel kajál, akkor nem kell 40 perci folyamatosan őt vizslatni. Engem például idegesít ha nézik amikor eszem. Szerintem őt is (legalábbis én így gondolom)

Hasonlók

BSA

2 Comments

  1. ne mar, januar hanyadika is van? 4. hanz konzvnel tartok? A masodik vegenel. es van 2 utanfutom, szoval nem lehetetlen 🙂