Igen, csúcsot döntöttem, 226-tal a tegnapi nap a legtöbb látogatós napom. Azt hiszem legközelebb jövőre, nőnapon lesz valami hasonló.
Tegnap egyébként a nőnap lényegét át nem érezve, Babszem egész nap meglehetősen ragaszkodó volt, nem lehetett egy percre se magára hagyni, ráadásul alig másfél órát aludt napköben. Séta közben többször is ki kellett venni a kocsiból, mert ott sírt. Amint felvettem azonban rögtön elvigyorodott és hatalmas szemekkel nézelődött. Lehet, hatással volt rá az, hogy szerda délután főpróbát tartottunk és kendőben mentem le vele a DVD kölcsönzőbe. Igaz, éppen nem volt nyitva, de a manó végig hatalmas szemekkel bámult mindent. Teljesen meg volt illetődve. Egészen új perspektíva. Persze lehet, hogy front volt, azért nyűgösködött. Mindenesetre éjszaka viszont nem volt gond, 9-kor beájult, s evés után is simán aludt 1/4 8-ig.
Reménykedem, hogy ma kicsit jobb lesz, főleg ha esőben nem tudunk sétálni menni. Bár az, hogy a délelőtti alvását 10 perc alatt letudta, nem éppen bíztató jel.