Még mindig

Az evéssel még mindig hadilábon állunk. Vagyis hangulat függő a dolog. Mostanában például a kölesgolyó megint nem menő. Csak játszik vele, meg összenyomja. Viszont néha már kinézi a falatot a szánkból. A múlt héten például a joghurtomat. Adtam neki pár kanállal, láthatólag ízlett. Megnéztem az almás fahéja fenséges és finom joghurtban azonban van guargumi, szóval úgy döntöttem ennél többet nem is kap belőle. Anyu szerint próbálkozhatnék Danoninóval. De nem hiszem, hogy abban kevesebb a guargumi. Viszont tényleg nem tartom most magam ahhoz, hogy majd 1 éves kortól kap tejterméket, azaz november 21-én, hanem a hétvégén vettünk biojoghurtot, ami körtés volt. Elfogyott, csont nélkül. Ráadásul láthatólag semmi allergiás tünetet nem produkált a Babszem, úgyhogy juhé, joghurt mehet. Ja és a hétvégén kapott sültkrumplit is. Nagyon jópofán nyalogatta, minden nyalás után visszatette az asztalra, aztán amikor leharapott belőle egy darabot, na az már nem tetszett neki. Szájba szerinte darabos kaja nem való. Úgyhogy ezen még dolgoznunk kell.

Hasonlók