Már nem csak a fürdőkádban, hanem a kanapé, ágy mellett is. Sőt pénteken megpróbált felkapaszkodni az íróasztal alatt a lábamnál is, de nem tudott, ugyanis beverte a fejét. 82cm az 82cm. Úgyhogy megállapítottuk, Babszem sose lesz az a totyogó, aki befér az asztalok alá. Maximum a konyhapultunk alá férne be. Apropó konyhapult, azt hiszem lassan rendet kell rakni a fűszerek között is, ellenőrizni kell, hogy minden fűszertartó teteje jól van csavarva, mert most már el fogja érni az eddig kartávolságon kívül eső polcot is.
Na és persze vérszemet is kapott a gyerek, mert most már azonnal szeretne tovább lépni, azaz kapaszkodás nélkül is állna. Párszor már rájött, hogy ha nekitámaszkodik az ágynak, akkor mind a két kezét tudja könyvlapozgatásra használni.