Van valami a levegőben ami megint kicsit zakkantgatja Babszemet. Esetleg az a baj, hogy jön a 8. fog. Vagy az, hogy a hétvége pörgése után most eléggé leengedünk. Mindenesetre tegnap szinte semmi szilárd kaját nem volt hajlandó enni. Pedig mind gyümölcsből, mind főzelékből legalább 2 félével kínáltam. Sőt anyuék tegnap délelőtt még bejöttek pár órára, elvitték sétálni Esztivel együtt és pereccel is bepróbálkoztak, de nem kellett az sem. Ma se volt sokkal jobb a helyzet. De legalább gyümölcsevészet volt délelőtt.
Nem is írtam, hogy Babszemnek vasárnap persze két születésnapi tortája is volt. Mert mind a két nagymama rendelt egyet. Viszont ő nem viselkedett úgy, ahogy várták, azaz nem nyúlt bele a tortába és nyalogatta le a kezét. Babszemet a kaja hidegen hagyta. A tüzijátékokat megcsodálta, de még a vonatos és teknősös két torta (egy fekete erdő, egy zala kockás) se érdekelte különösképpen. Mi meg nem győztünk megszabadulni a maradékoktól. A végét most fogom kidobni. Még az a torta volt a legjobb, amit én rendeltem neki a múlt héten. Mert azt legalább mind megettük, hisz csak 6 szeletes túrótorta volt.