Babszemben szombaton tudatosult igazán, hogy hiányzik az apja. Ugyanis elkezdtük nézni a videokamerára felvett filmecskéket a sógorommal és az első kockákon ott ült a párom, ölében a gyerekkel. Mire Babszem remegni és sírni kezdett. Ezek után vasárnap este Skypeoltunk az emberrel, ahol eleinte szintén nagyon izgatott volt, csak mutogatott, hol sírt, hol meg nevetett, aztán megnyugodott és kicsit még produkálta is magát.

Tegnap este pedig, mentünk szokás szerint a munkából hazatérő családfő elé a megállóba. Kicsit korán értünk, ezért elment vagy 3 villamos, amelyikeket mind nagyon várta Babszem, aztán mikor nem szállt le egyikről se az apja, sírni kezdett. Amikor pedig megérkezett, először nem is nagyon hitt a szemének. Teljesen zavarban volt. Miután hazaértünk, nekem vissza kellett menni a kocsihoz, mert benne hagytam a telefonom (amikor elindultam érte, csak reméltem, hogy tényleg ott van és nem elveszítettem), akkor aztán a fiúk kettesben lejátszhatták a nagy egymásra találást. Később a párom azt mesélte, hogy odabújt hozzá Babszem, átölelte, a vállára hajtotta a fejét, párszor jól megszorította apát és szipogott kicsit. Aztán persze egész este nem lehetett őket levakarni egymásról.