A régi LoboTen-féle összefoglalás a tengerparti nyaralásról. Csak 10 észrevétel, pedig lehetne jóval több is.:
- Időben kell indulni, főleg kisgyerekkel. 10kor akartunk, hogy 2-re már lent legyünk és Babszem alhasson. De családi összehangolás hiánya miatt majdnem dél volt mire elindultunk. Ennek megfelelően 4 után foglaltuk el a szállást. Ráadásul jobb előbb menni mert akkor mi választhatjuk ki a szobánkat, nem a maradékon osztozunk.
- Konvojozás nem mindig jön be. Először is ott van ugye az indulás, aztán meg a különböző vérmérsékletű sofőrök. A párom morgott, hogy apu, a sorvezető mindig csak 120-szal ment a horvát autópályán, holott 130 volt a felső határ. Igaz, emelkedőkön így is kicsit nehezen ment BB, de legalább jó volt a fogyasztás is.
- Horvátoknál az utak kitáblázása valahogy nem egyértelmű. Legalábbis a tengerparton. Előbb jobbra mutat a nyíl aztán csak egyenes van felfestve az úttestre (meg fordítva és egyéb variációk). Másodszorra sikerült csak kijutnunk Cirkvenicából hazafelé, pedig nem vagyunk analfabéták.
- Babszem korú csemetét nem lehet felügyelet nélkül hagyni egy pillanatra se. Ezért aztán valaki mindig volt vele, ennek megfelelően csak 1 könyvet tudtam elolvasni, azt is úgy vittem már ki, hogy a felénél tartottam és vasárnap délután anyuéknál fejeztem be, amíg a gyerek aludt.
- A babakocsit azért nem árt vinni magunkkal, még akkor is, ha a gyerekünk külön élvezi a sétálást. Főleg eső után, gumicsizmában, pocsolyákban. Azt mondjuk nem értettük, miért volt ez annyira nagy szám más gyerekes szülők szemében, akik mindig jól megbámulták Babszemet, amint belegyalogol a bokáig érő tócsákba.
- Nem érdemes itthon úszócipőt venni, inkább a tengerparton, ahol jóval nagyobb a választék. Amit innen vittünk, pedig direkt vásároltunk magunknak, az mind kaki volt. A pár száz forint igazán nem számít. Ha már nyaralunk, van egy adott összeg amit oda szánunk, költsük csak el, ne garasoskodjunk.
- Halat enni tengerparton kötelező. Még akkor is, ha utoljára hagyjuk a scampit mert fogalmunk sincs, hogy is kéne megenni. Aztán mire minden más elfogy a kétszemélyes haltálról és a vendéglő lassan kiürül, nyugodtan lehet kézzel-lábbal nekiesni, törni, harapni, szopogatni.
- Parasailingbe simán bele lehet vágni, csak nem árt ha van előtte valaki aki elmagyaráz pár dolgot. Ne csak annyit, hogy „Just run, don’t jump, just run”. Mert a felszállás sima volt, de aztán csak lógtunk, mint a kolbászok, mert nem tudtunk/mertünk elhelyezkedni normálisan a hevederek közt. Plussz én teli vagyok kék-zöld foltokkal ahol a szíjak megvágtak, de azért megérte a pénzt a tenger feletti röpködés.
- Keveset fényképeztünk, de a lényeg megvan videón: Babszem a tengerben, mi a levegőben, Lobiék a Flyfish-en (na nekik konkrétan halálközei élményük volt – legalábbis a húgom ezt mondta, mikor letámolygott a célszerszámról).
- Sok család, sok ember, sok alkalmazkodás kell. Meg inkább egy olyan apartman, ahol tényleg csak mi vagyunk. Ez a nagy osztozkodás (mi 13-an alig a felét tettük ki a nyaraló vendégeinek) meg az utolsó két éjszakai szomszéd traktoros horkolása nem volt annyira nyerő.
1 Comment
Jó ez a lista! 🙂 Kár, hogy pont most, nyaralás után olvastam.