A régi LoboTen-féle összefoglalás a tengerparti nyaralásról. Csak 10 észrevétel, pedig lehetne jóval több is.:

1. Időben kell indulni, főleg kisgyerekkel. 10kor akartunk, hogy 2-re már lent legyünk és Babszem alhasson. De családi összehangolás hiánya miatt majdnem dél volt mire elindultunk. Ennek megfelelően 4 után foglaltuk el a szállást. Ráadásul jobb előbb menni mert akkor mi választhatjuk ki a szobánkat, nem a maradékon osztozunk.
2. Konvojozás nem mindig jön be. Először is ott van ugye az indulás, aztán meg a különböző vérmérsékletű sofőrök. A párom morgott, hogy apu, a sorvezető mindig csak 120-szal ment a horvát autópályán, holott 130 volt a felső határ. Igaz, emelkedőkön így is kicsit nehezen ment BB, de legalább jó volt a fogyasztás is.
3. Horvátoknál az utak kitáblázása valahogy nem egyértelmű. Legalábbis a tengerparton. Előbb jobbra mutat a nyíl aztán csak egyenes van felfestve az úttestre (meg fordítva és egyéb variációk). Másodszorra sikerült csak kijutnunk Cirkvenicából hazafelé, pedig nem vagyunk analfabéták.
4. Babszem korú csemetét nem lehet felügyelet nélkül hagyni egy pillanatra se. Ezért aztán valaki mindig volt vele, ennek megfelelően csak 1 könyvet tudtam elolvasni, azt is úgy vittem már ki, hogy a felénél tartottam és vasárnap délután anyuéknál fejeztem be, amíg a gyerek aludt.
5. A babakocsit azért nem árt vinni magunkkal, még akkor is, ha a gyerekünk külön élvezi a sétálást. Főleg eső után, gumicsizmában, pocsolyákban. Azt mondjuk nem értettük, miért volt ez annyira nagy szám más gyerekes szülők szemében, akik mindig jól megbámulták Babszemet, amint belegyalogol a bokáig érő tócsákba.
6. Nem érdemes itthon úszócipőt venni, inkább a tengerparton, ahol jóval nagyobb a választék. Amit innen vittünk, pedig direkt vásároltunk magunknak, az mind kaki volt. A pár száz forint igazán nem számít. Ha már nyaralunk, van egy adott összeg amit oda szánunk, költsük csak el, ne garasoskodjunk.
7. Halat enni tengerparton kötelező. Még akkor is, ha utoljára hagyjuk a scampit mert fogalmunk sincs, hogy is kéne megenni. Aztán mire minden más elfogy a kétszemélyes haltálról és a vendéglő lassan kiürül, nyugodtan lehet kézzel-lábbal nekiesni, törni, harapni, szopogatni.
8. Parasailingbe simán bele lehet vágni, csak nem árt ha van előtte valaki aki elmagyaráz pár dolgot. Ne csak annyit, hogy „Just run, don’t jump, just run”. Mert a felszállás sima volt, de aztán csak lógtunk, mint a kolbászok, mert nem tudtunk/mertünk elhelyezkedni normálisan a hevederek közt. Plussz én teli vagyok kék-zöld foltokkal ahol a szíjak megvágtak, de azért megérte a pénzt a tenger feletti röpködés.
9. Keveset fényképeztünk, de a lényeg megvan videón: Babszem a tengerben, mi a levegőben, Lobiék a Flyfish-en (na nekik konkrétan halálközei élményük volt – legalábbis a húgom ezt mondta, mikor letámolygott a célszerszámról).
10. Sok család, sok ember, sok alkalmazkodás kell. Meg inkább egy olyan apartman, ahol tényleg csak mi vagyunk. Ez a nagy osztozkodás (mi 13-an alig a felét tettük ki a nyaraló vendégeinek) meg az utolsó két éjszakai szomszéd traktoros horkolása nem volt annyira nyerő.