Nem sokkal azután érkeztem a bölcsibe, hogy a gyerekek felébredtek. Ma egyébként úgy tűnt, tényleg nem volt Babszem gondozónője, az igazgató készült uzsonnáztatni a gyerekeket (kevesen voltak összevonták a két kis csoportot). Mondtam, nem várjuk meg az uzsonnát, úgyse szokott enni, csak inni, inkább öltözünk és megyünk a Mikuláshoz. Állítólag nem sírt senki délelőtt se, kaptak kis csomagot, de Babszemre nem tett különösebben mély benyomást a dolog. Amúgy meg azonnal haza akart menni. Mondogatta, hogy Haza, apa, jön. Szóval, hogy menjünk, mert otthon kell apát várni.
Rábeszéltem azért, hogy elmegyünk lámpázni, meg anya munkahelyére és ott találkozunk apával. De aztán meg kellett beszélnünk a párommal, hogy már a metrónál találkozzunk, ne csak a gyárban. Onnantól, hogy apával kiegészültünk, egész jól érezte magát Babszem. Mondjuk első körben nem érdekelte a Télapó, nem akart közel menni hozzá, inkább számítógépezett volna nálunk, majd megjöttek a húgomék és anyu is velük, így már ismerős gyerekek is voltak. Nézett egy kis rajzfilmet, ivott szívószállal narancslét (életében először és minden flottul ment), aztán sikerült odacsábítani a Mikulás közelébe is, bár túl közel nem vihettem, sűrűn bólogatott és mondta, hogy Jó, jó (jó volt), s kapott csomagot is. Aztán úgy tűnt, elfáradt, hát elkezdtünk készülődni. Pont ekkor kezdődött az auditóriumban a gyerekek szórakoztatására rendelt Mikola Péter műsora.
Anyu bevitte ugyan az előadóterembe a gyereket, bár úgy gondoltam, nem nagyon fogja lekötni őt Mikola Péter, de addig én összeszedtem a cuccainkat, 3x mentem vissza, de úgy tűnt, hogy elvesztettük a jó kis sapkáját. Mindenesetre Babszem még mindig az előadóteremben volt. Bementem, hogy megnézzem mi is az a jó program, ami mégis tetszik neki. Húgomat a lányaival hamar megláttam, aztán anyut is a színpad közelében, a gyerekem azonban sehol. Mivel a mama tekintete a színpadra tapadt, követtem én is mit néz.
Ott állt Mikola Péter előtt a színpad közepén Babszem és rázta a seggét. Nagyon elemében volt, mert bár nem tudta követni amit kértek, meg amit a többiek, nagyobbak balettoztak, ugrándoztak, azért integetett és táncolt ő is. Néha mondjuk ott akart lemászni, ahol nem tudott volna, de ha meg levettük, azonnal visszakéredzkedett a pódiumra. Mikor vége lett a műsornak és mindenki hazament, ő még mindig ott ácsorgott a mikrofon közelében, alig lehetett elcsábítani a színpadról.
3 Comments
🙂
http://www.mintatvben.hu/termekek/1327-Shaun/
🙂 🙂 🙂
Köszi, délelőtt a telefonos tájékoztatónál az volt a gond, hogy a következő címet írtam be: http://www.mintateveben.hu 🙂