Természetesen otthon hiába kenegetjük lelkesen a vajas-lekváros kenyereket, pirítósokat, Babszem csak lenyalogatja róluk a tetejét aztán vigyorog ezerrel. Tegnapelőtt még kalácsot is sütöttem (na jó, nem én, hanem a gép, de az is számít), hátha a puha édes tészta jobban vonzza majd, de minden hiába. Nekünk nem hajlandó megmutatni, amit annyira dícsérnek a bölcsődében. Ahol tegnap még rakott krumplit is evett. Meg persze utána még a burgonyafőzelékből is egy adagot, nehogy már ne kapjon belőle.

Az viszont már annyira nagyfiús, hogy hazamegyünk, levadássza magának a pudingot vagy a joghurtot (ami éppen van otthon és a levadászás is annyi, hogy vagy a kamrába megy a polchoz vagy ácsorog a hűtőnél), aztán felmászik a konyhaszékre és ott szépen teljesen egyedül megeszi az egészet. Maximum  a végén kell 1-2 kanálnyit kikaparni neki a dobozból. Közben én meg pakolászgatok körülötte, esetleg leülök vele együtt, s meg-megsimogatom a fejét. Tiszta idill.