Nem hinném, hogy amolyan faramuci humorérzékem lenne, de úgy tűnik,
Babszem gondozónőjénél nem jönbe. Szerda délután, mikor lelkendezve
újságolta a fiam legújabb evészeti tudományát én mondtam, hogy otthon
még mindig nem volt hajlandó ezt komolyabban bemutatni. Közben Babszem
meg ott rohangászott a lábam között, elkaptam, felvettem, megpusziltam
megdícsértem aztán mondtam, hogz "El se hiszem, hogy te így is tudsz enni, mert otthon nem hozod a formádat" (na jó nem szó szerint de a mondat eleje tuti ez volt.
Erre
tegnap, mikor a párom ment a gyerekért, a gondozónő neki is felsorolta,
hogy mi mindent evett meg és hogyan a fogai használatával Babszem, majd
hozzátette, hogy "anyuka nem akarja elhinni, pedig így van". S mindezt halálos komolyan. Egyébként mindent nyomatékosítva még le is írt a csemete üzenőfüzetébe.