Pénteken délután, mivel a vártnál egy órával később tudtunk elindulni, ugyanis a párom tovább dolgozott, én meg amíg vártam rá olvastam és rádiót hallgattam, kitaláltam egy jó kis menekülőútvonalat, hogy kikerüljük az M7-n egymásba csúszott autókat. Úgyhogy fél óra alatt Zuglóból kijutottunk Érdre (az M0n szépen eljöttünk a másik oldalt álló sor mellett), s fél 9-kor már Balatonszerényben voltunk. Gyerek nagyon örült. Az apjának. Egész lefekvésig szinte le se szállt róla, aztán altatásnál már én is labdába rúghattam. Úgy látszik, rám jobban meg volt sértődve.

Szombaton többször voltunk a parton, de még csak lábat lógattunk a vízbe és csónakokba kellett beülni, végignézni a vitorlásokat, botokat keresni, kavicsot dobálni a Balatonba. Amúgy Babszemnek több Balaton létezik. Van az egyik Balaton az utca végén, másik Balaton a csónakkikötő, megint más a strandon látható stb. Próbáltuk magyarázni, hogy ez egy és ugyanaz a tó, de ő kitartott amellett, hogy ez a Balaton meg az a Balaton.

Balatonszerény másik nagy élménye, a vasút. Pontosabban az állomás és az egyik gyalogos átkelő melletti lámpa. Mert meg kell várni, hogy jön a vonat és megnézni, hogy átvált a fehér égő a piros kettős lámpára. A sorompó az állomásnál csak bónusz. Babszem a bolt mellett képes várni akár fél órát is, hogy jöjjön egy vonat és átélhesse a nagy izgalmat, amikor vált a lámpa. S persze valahányszor elmegy egy vonat elmeséli, hogy most már pirosan világít az állomáson a jelző.

Szombat délután párszor megkaptuk a hisztit is. Felesleges dolgokon vitatkoztunk, Babszem néha beszaladt a házba, becsapta a szoba ajtót, rávetette magát az ágyra és kicsit ordított. Így utólag vicces az egész, akkor azonban nem kicsit frusztrált minket.

Vasárnap azonban már végig mintagyerek volt, délután a fürdés mondjuk nem sikerült úgy, mint vártuk, inkább csak a csónakban ücsörgött, még ki is esett belőle, lebukott a vízbe, szóval megmártózás volt, de igazi pancsolás nem. Remélem a héten ez is jobban fog sikerülni. Mivel anyuék hétvégén magunkra hagytak, vasárnap annak is örülhetett, hogy a mamáék visszajöttek, s bár eleinte akart velünk jönni Budapestre, miután a papa megígérte neki, hogy beülhet az Astrába előre amíg beállnak az utcáról, már alig várta, hogy elmenjünk és végre autózhasson. Este is egész sokat beszélt velem telefonon, mikor lejelentkeztünk, hogy szerencsésen megérkeztünk. 

Innentől jön a kemény két hét, mert csak jövő pénteken fogunk leutazni hozzá. Közben persze lesz sok vonat, lehet fürdeni és még az unokatestvérek meg a svéd rokonok is megérkeznek majd.