Stockholm – Budapest

Július 26. vasárnap

Erre a napra a bevásárlást tartogattuk. Ajándékokat kerestünk, plázában voltunk. Amúgy is rossz idő volt, szóval behúzódtunk a Gallerian-be. Jártam könyvesboltban persze, megnéztem miket olvasnak a svédek és mennyiért (éppen papírkötésű akció volt, 3-1 fizet 4-t vihet:). A listákon persze ott is Twilight volt, meg Henning Mankel természetesen kedvet kaptam a skandináv krimik olvasásához, úgyhogy legközelebb nem fogom elutasítani amikor kadarm megkínál velük. 

Babszemnek minden nap kellett fagylaltot és/vagy nyalókát venni, mikor hol jártunk.  A Gallerianban fagyit evett, kétszer is. Meg ebédre kávés tortát. De ő legalább időben megkapta, mert mi vagy egy fél órát vártunk a gyors olaszos büfénél a ráksalátára és a lasagnára. Azt hittem, külföldiként inkább emlékeznek a kérésünkre, mint ha sima svédek lennénk, de nem. Ez egyébként nem az első ilyen eset volt Stockholmban.

 

 

Estefelé pedig körbesétáltuk a környéket, kicsit túlmentünk a lakótelepen, a környék kertes házait nézegettük meg és láttunk nyuszikat a kertekben. Meg találtunk újabb játszóteret. És meg kellett állapítanunk, hogy azért a stockholmiak annyira nincsenek otthon a kertművelésben, mint mondjuk az angolok. A pázsit elhanyagoltnak tűnt és a konyhakertekben is volt egész sok gaz.

 

 

 

Július 27. hétfő

Úgy gondoltuk, Babszem még abszolút kicsi mindenféle múzeumhoz, bár a húgomék ódákat zengtek arról, hogy mennyire gyerekbarátok a kiállítások, de úgy gondoltuk 4-5 éves korig nem nagyon érdemes próbálkozni. Ezért aztán alapból kihagytuk a Vasa-t is, mert nem hittünk abban, hogy egy XVII. századi szépen restaurált hajó igazán lekötné. Ami azonban mindeképp szerepelt a terveink között, az a Skansen volt. Európa legrégibb skanzene, a XIX. század végétől gyűjtött házakkal, nagy park, szabadban kószáló állatok és barna medve, rénszarvas, jávorszarvas, meg persze játszóterek. Itt azért nagyot nem lehet tévedni. Ráadásul hajóval mentünk odafelé.Ami eléggé tele volt, de a többség nem is a Skansenbe ment, hanem a vidámparkba, ami szintén a Djugarden-en található. 

 

 

Mondjuk sok autentikus svéd vidéki házat megnézni nem tudtunk, mert Babszem például leragadt a haranglábnál, a dodgemezés nagyon tetszett neki, alig akart kiszállni a kisautóból, de mire az állatokhoz értünk, már kicsit elfáradt. A skansen amúgy beváltotta a hozzá fűzött reményeket: festői környezet (elvégre a Djugarden valamikor a királyi vadaspark volt), jópofa attrakciók (még akkor is ha csak 1t próbáltunk ki), szépen rendbe rakott parasztházak és még jó időnk is volt. Az egyik oldalsó kijárat mellett ebédeltünk egy kávézóban:

 


Visszafelé nem hajóval, hanem busszal mentünk, belekerültünk az első és egyetlen forgalmi dugóba is a belváros felé. Babszem pedig hazafelé egyszercsak két mondat között elaludt. Este, hogy fenntartsuk a nyárias svéd hangulatot, megnéztük a Mamma miát:)

Július 28. kedd

Úgy gondoltuk, hogy a búcsúvacsora majd a mi lelkünkön fog száradni ezért elmentünk az egyik piacra, húst venni. Először úgy gondoltuk, hogy majd szerzünk valami jó kis rénszarvas húst és abból sütünk steak-et finom salátával. Csakhogy nem készültünk fel: fogalmunk se volt, hogy mondják a szarvashúst (kiegyeztünk volna jávorban is:) svédül, azaz mit nézzünk a pultoknál, mi van kiírva. Mivel a legtöbb húsfajta amúgy ismerős volt, csak éppen másképp darabolják mint nálunk, ismeretlent maximum halban láttunk, levontuk a következtetést: ezen a piacon nincs rénszarvas. Végül ökörhúst vettünk, amit az ember délután jó lassú tűzön befűszerezve órákon át sütött. Odaúton még fontos feladatom volt: videóra rögzíteni, hogyan viselkedik Babszem a stockholmi tömegközlekedésen.  

Délután szabadprogramot kaptam, a fiúk otthon maradtak ebéd után aludni, meg főzni a vacsorát én pedig elmehettem shoppingolni: megvettem a maradék ajándékokat, elnézelődtem a ruhaboltokban, stockholmban végre megértettem, tényleg lehet nyári viselet a szoknya+leggings, néztem Babszemnek vízhatlan felszerelést és persze még nagy könyvesboltban is jártam.

Másnap reggel pedig hazahozott minket a gép.

 

 

Hasonlók