Babszem kinőtte a kiságyát és hát a projekt az volt, hogy új ágy kell neki, méghozzá helytakarékos, lévén a gyerekszoba nem túl nagy. Egyből magasított ágyakat kerestünk, de sajnos, amiket kapni lehetett azok alacsonyak voltak, mert azért szerettük volna azt, hogy a gyerek még úgy egy évig elférjen alatta állva. Azért párszor voltunk a Kikában, hogy körbenézzen és kipróbálhassa a választékot a célszemély is. Mire azonban itthon is kapható lett a Flexa, addigra a párom már nagyjából megtervezte az ágyat.
A kivitelezésre pedig nagypapával együtt került sor Tiszavasváriban. Majd felhozták lapra szerelve az ágyat, itt összerakták, megvettük a matracot bele (amit azóta irigylünk a csemetétől, pedig nekünk Cardo van) az ember aztán lecsiszolta, lelakkozta, egy hétig köztünk aludt a gyerek, míg a munkálatok folytak, hogy születésnapjára elkészüljön az ágy. Csúszdástul. Úgyhogy most ez van:
5 Comments
hogy érted, hogy mire itthon is kapható lett a Flexa? Kittónak 2005 óta van flexa ágya….. megjegyzem csirióért.
Akkor mire én megtaláltam:)
Wow! De cuki kis izék vannak az ajtón! 🙂
a csúszda de jó ötlet, az még nekem is kéne! 🙂
Itt az ajtó: http://lobotomia.olvasonaplo.net/2008/10/16/Gyerekebb_szoba/