Szombat délelőtt tehát elindultunk Balatonszerénybe, hogy meglátogassuk és hazahordjuk a gyerekünket. Természetesen dugó az akadt Budaőrs környékén, de megküzdöttünk vele és végül még délelőtt megérkeztünk Balatonszerénybe. Babszem épp a vízben volt húgomékkal, úgyhogy mi is gyorsan átöltöztünk és csatlakoztunk hozzájuk. Elképesztő, tényleg, hogy milyen ügyes és bátor lett a gyerek a vízben. Dobálni kellett, nem ért le a lába és simán tepert az úszógumijával. A vitorlásokat is ismerte kívülről, nem csak a kikötői helyükön, hanem még a vízen ringatózva is tudta, hogy melyik az Észak csillaga, Mucki vagy éppen a Bamboleo.
Íme egy kis ízelítő, hogy ment fürdeni és miket alkotott a vízben.
(Mellékszerepben Eszti)
Nagy volt amúgy a szerelem, sokat lógtunk együtt, ritkán hagyta, hogy messzire menjünk tőle. Voltunk fagyizni, lángost enni, körhintára is felült (rablás mondjuk, a lerobbant, lepattogzott kis kocsikban 3 perc ücsörgés 500Ft, de legalább kapott egy Pokémonos baseball sapkát), meg bemutatta, hogy ő aztán színpadra termett. Volt valami utcabál, a focipálya mellett hangszórókból adtak mindenféle operett meg egyéb nagy slágereket. Babszem meg felpattant a színpadra és ott táncolt, szaladgált. Ő volt az első, utána már sok kisgyerek felment, de valakinek meg kellett törnie a jeget 🙂
Meglátogattuk Cicáékat Szigligeten. Állítólag nagy szerencsénk volt, mert rögtön megérkezve nyitva volt az alkotóház kapuja, bementünk, leparkoltunk és még a parknézésért se kellett fizetnünk. Felmentünk a várba is, ahol jómagam valamikor általános iskolás koromban jártam utoljára, határozottan sokat javítottak az állagán és a prezentálásán. Igazán látványosan megcsinálták, hogy legyen mit csinálni meg nézni egy pár kőkupacon.
De volt még a hétvégén nagy vihar is (vasárnap hajnalban kint bóklásztam 2-kor beszedni a száradó törülközőket), az egyik tujánkból is letört egy darab. Vasárnap sok eső esett, de estére azért lett annyira kellemes az idő, hogy meg tudjuk ünnepelni a szüleimet (házassági évforduló, apu születésnapja).
Azért akármennyit is veszekedett Babszem Esztivel, meg csipkedték össze a szúnyogok, azért nagy élmény volt neki a nyaralás. Persze ideális esetben, ha mi is ott lennénk vele, az lenne aztán a tökéletes. Egyelőre úgy jöttünk el, hogy azt mondta, visszamegy még egy hétre a mamához. Meglátjuk.
1 Comment
Nagyon megnyúlt, nagyon megvékonyodott…. az ember vele kapcsolatban is érzi lassan, a jajjde meg kellene etetni feelinget 🙂