Először is pénteken felhívott a szervező, hogy nem jeleztem vissza, megyek-e. Holott én erre azért nem gondoltam, mert mozgásba indítottam az egészet (szóltam a szervezőnek, hogy akkor idén nem lesz? meg tudtam pár elérhetőséget adni), s úgy gondoltam, teljesen evidens, hogy én ott leszek. Nos, a Timi nem így gondolta, úgyhogy biztos ami biztos rákérdezett. Pénteken vettem egy csomó ruhát, meg cipőt (nem csak erre az alkalomra, de kihasználtam a 20% kedvezményt, hogy lecseréljem a gumicsizmám, harisnyákat, télikabátomat stb.) s fodrásznál is jártam. A hétvége amúgy is a kor jegyében telt el (egyik osztálytársam szerint ez a 3 betűs betegség, ami benne bujkál mindegyikünkben), rögtön úgy indítottam a fodrász srácnál, hogy fiatalos frizurát kérek. Úgyhogy jó rövid és vörös lett a hajam, ami a párom szerint igazán 3. napra nézett ki jól, azaz már az esemény utánra, vasárnapra. Vittem magammal 3 féle ruhát is, hogy mégis melyiket húzzam fel, s az ember és anyu is azt választotta ami nekem is az első helyezettem volt, s még kényelmes is, meg aránylag csinos. A párom persze végig vigyorgott, hogy mi a fenének készülök ennyit, meg mi az, csak nem matinéra megyek, hogy már 4-kor találkozunk? Aztán éjfélre értem haza.

Talán kevesebben voltunk, mint legutóbb, de jelentek meg olyanok is, akik 5 éve sőt régebben se jöttek el. Volt akivel érettségi óta nem találkoztam, már nagy fiai vannak és anno ő volt a nagy heavy metal rajongó kiscsaj, most meg polgármester lett a községben ahol élnek a családjával. Alapjában mintha tényleg nem 5 éve, csak tegnap álltunk volna fel az éttermi asztal mellől, ott folytattuk a beszélgetést. Csak persze családi állapotokban történt változások (főleg a fiúk voltak a későn érők, most lettek családapák jó páran), s már itt-ott befigyelt néhány egészségügyi probléma. Előadtam az elméletemet, hogy az öregségben az a jó, hogy most már bármilyen társaságban tudok beszélgetni és nem csak ücsörgök a sarokban, mire nagyon kedvesen azt mondták, hogy szerintük eddig se volt ezzel (beszélgessünk idegen emberekkel) problémám. De hát ők sose voltak nekem idegenek. Mindenesetre ez nagyon jól esett.

Kolléganőm kérdezte, hogy mi olyan jó osztály voltunk-e? De mondtam, hogy nem. Úgy éreztem, a jó osztály mindig a másik, ennek ellenére valahogy az elmúlt években az érettségi találkozókon összefutva mindig úgy gondoltam, hogy volt valami bennünk. Mert meg tudtunk így maradni egymásnak, hogy még mindig érdekel minket a másik. Legalábbis azokat, akik eljöttek. S nem, semmit se változtunk, főleg nem az 5 évvel ezelőtti képeket elnézegetve, mert idén is én voltam az egyik fotós és még a végén azt is sikerült elvállalni, hogy legközelebb szervezem a dolgot.