Áfonyatorta

Miután hétfőn visszajöttünk vidékről, Babszem kicsit dagonyázott a Hupikék törpikékben és kijelentette, hogy szeretne enni emeletes áfonyakrémtortát, amilyent Hami is sütött valamelyik filmben. Jó, mondtam a héten alkothatunk. Van még itthon vörös áfonya a fagyasztóban, keresünk receptet hozzá. A rendes áfonyával már megjártuk, anno csalódás volt neki, hogy a törpök piros bogyója, ami áfonya névre hallgat igazából kék. Abból valami szósz lett hús mellé a tavasszal.

Úgyhogy kedden kerestem receptet, megvettem a hozzávalókat, ami még kellett, szerdán pedig tortát készítettünk. Végül sajttorta és túrótorta keverékét csináltam, de kicsit csalódott voltam, mert a sütés nem úgy alakult ahogy vártam. Amúgy a süti szerintem egész jó lett, nem túl édes, az áfonyától inkább savanykás. Babszem lelkesen törte össze a kekszet, ami a tortaalap volt, mérte ki a hozzávalókat. Aztán a sütést már hosszadalmasnak tartotta. Végül ő pakolta a díszítést a tortára.

Persze aztán a torta nem volt siker, mert a vörös áfonya meg savanykás. Babszem csak a túrót eszegette meg. Úgyhogy legközelebb megbeszéltük, erdei gyümölcsökből csinálunk sütit.

Így neveljük a gyereket, hogy ne higgyen el mindent, amit a tévében lát. Amúgy még szerencse, hogy legalább nem Hami áfonyás makkmeglepetését akarta volna megcsináltatni velem.

Na és igen, ahhoz képest, hogy év elején azt mondtam, sütök valamit minden héten, az egész vállalkozás eléggé hamvába holt, miután akárcsak ezzel a tortával, főleg a munkatársaim laktak jól. Mert a fiúknak itthon nem nagyon ízlett amiket csináltam.

Ja és még a sütés-főzés folyománya: ma az IKEA-ban voltunk kis sodrófát venni, mert Babszem a főzésnél panaszkodott, hogy a nagyot nehezen tudta használni.

Hasonlók