A karácsonyon tehát túl vagyunk és minden jól sikerült. Legalábbis a mi szempontunkból igazából ahogy terveztük, nagyjából úgy alakultak a dolgok. 23-án délelőtt én még elmentem a védőnőhöz, felvette az adataimat, megkaptam a kis könyvemet, ami mos sima fehér, nincsen már szponzor. Aztán sikerült hajat is vágatnom, amíg meg a gyerek aludt a párom elment fát is venni. Idén nem kicsi dundi, hanem magasabb, soványabb fenyőnk lett. Aztán meg takarítottunk is.

Szenteste délelőtt érkeztek a nagyszülők busszal. Az ebédet én intéztem, meg előkészültünk a vacsorára is. Babszemet sikerült rávenni, hogy aludjon, s azalatt feldíszítettük a fát, meg a kezdő ajándékot megkapta. A mozdonyokat. Amikről írt levelet is a Jézuskának, amit apa feladott.

Volt nagy öröm. Aztán a kajákkal meg az ajándékokkal felpakolva kimentünk Budaörsre Cicáékhoz. Ott ünnepeltünk igazán együtt, elkészült a vacsora, feldíszítettük a fát, Babszem vonatozott közben és még karácsonyi zenét is hallgattunk. Vacsora végén pedig elfogyott a tortám nagy része is. Teszvesz néninek ugyanis 24-én van a születésnapja, ilyenkor szokott tortát kapni, de most nem cukrászdáztunk, hanem túrótortát készítettem. A művemről kép nem készült, de nagy siker volt, még a fiúk is ettek belőle.

Karácsony első napján délelőtt kicsit otthon kellett játszani a vonatokkal, meg az új repülőtérrel, az előbbiek nagy részével aztán felszerelkezve ismét kimentünk Budaőrsre ebédelni, ekkor már Cica volt a szakács. Aztán a rokonság hazament Tiszavasváriba délután, jó kis jégkása esett fenn a hegyen, és rendesen fújt már a szél, úgyhogy a kocsit nem volt egyszerű kivakarni, de örültünk, hogy nem korábban fordult téliesre az idő. Különben nem igazán tudtunk volna felmenni Cicáékhoz ünnepelni.

Este otthon még volt egy negyedórás áramszünetünk is a szélnek köszönhetően. De egész hamar megtaláltam a gyertyákat. A zseblámpát viszont már csak az elsötétítés végére…

Szerencsére 26-án délelőttre már normalizálódott az időjárási helyzet, igazán csak Pest környékén voltak rosszak az utak, szokás szerint Siófoktól már majdnem tök üres volt a pálya. Babszem kedvéért 2x kellett megállni, hogy a kezébe adogassam a mozdonyait, s ő is csak az út utolsó 20 percét viselte nehezen (Ott vagyunk már? Ez a mi lehajtónk? Stb.). Most a szokásos kanizsai két ünnep közti punnyadásunkat tartjuk anyuéknál. Babszem itt is kapott síneket, úgyhogy most már a mamáéknál is lesz mivel vonatoznia, meg jókat játszik az unokatestvéreivel és Esztivel is csak akkor zördültek össze, amikor már mind a ketten fáradtak voltak.