Na jó, kitaláltam K2-re nevet: Pampalini. Tegnap a genetikai tanácsadáson volt UH, úgyhogy láttam fejet, karokat, lábat és ketyegő szívet, az egész 6 centis csomagot aki kalimpált. Innen jutott eszembe a név, mert mégse lehet szegényke csak K2 kódnevű. Jól van, szépen fejlődik, 12 heteshez méltóan. Csak a korom miatt javasolták a kromoszóma vizsgálatot, persze elsőre kicsit megijedtem hogy már csütörtökön mehetnék, úgyhogy egy hét haladékot kértem. Viszont aláírtam, hogy igen, kíváncsi vagyok a nemére. A doktornő megkérdezte, hogy nem szeretem talán a meglepetéseket? Mondtam, hogy igazán a bátyust szeretnénk megnyugtatni, vagy felkészíteni arra, hogy mi lesz majd a vonataival. Mert számára most ez a legfontosabb: kistestvér viszonya a vonatokhoz.

Rájöttem amúgy, hogy a terhességnek ez a korai szakasza az, ami nem kicsit bizonytalan. Amikor már elmúlnak a klasszikus jelek, nem fáradt az ember, a melle nem duzzad, nem éhes állandóan a szagok se teszik tönkre a napját, nem rohangál 2 percenként pisilni és már hízni se hízik annyira, nincs ami jelezze pár napig, hétig, hogy van bennem valami. Persze kitaláltam rituálét és úgy döntöttem, ha csak a gyomrom is mozog a kezem alatt amikor este ráteszem a hasamra akkor is úgy veszem, mintha Pampalini jelentkezne. Mert ez megnyugtat. De azért tegnap jó volt látni, hogy minden ott van és úgy, ahogy kell.