Evés para

Az ember lánya úgy gondolja, második gyereknél már megy majd minden, mint a karikacsapás, mert a rutin, a tapasztalat az majd segít. De Zsebi helyzete miatt azért ez nem teljesen így van. Tej ugye beindult, van kézi fejőm is, meg bimbóvédő, meg ott a mellem. A csecsemősöknél már az alakult ki, hogy attól függően, mennyit evett Zsebi 2,5-3 óránként etettük. A helyi gyerekdokink, aki hazaérkezésünk után 15 perccel már itt is volt és megvizsgálta a gyereket, azt mondta, hogy kicsi súlya miatt 2 óránként etessem a babát. A védőnő azt mondta a telefonban, ahányszor megnyikkan, tegyem cicire.

Az igazi szoptatást Zsebi nem akarta elfogadni, úgyhogy főleg lefejt tejjel etettem. De tegnap például teljesen kiakasztott, hogy hiába ébresztgettem fel 2,5-3 óránként azt értem el nála, hogy egy órát nyammogott a cumisüvegen és betermelt 15-20 miliket. Viszont éjszaka meg hagytam, s szinte óramű pontossággal 3 óránként ébredt és megivott 40-45mlt. Ma pedig lecseréltem a bimbóvédőt az Aventosat egy másikra, amit szintén a kórházi tartózkodásunk alatt szerzett be a párom, s megtört a jég és Zsebi a forrásból táplálkozott. Így mondjuk 2 óránként ébred, s mivel nincs mérlegünk, nem tudom hány grammot gyarapszik1-1 etap során. De két kaja közt meg alszik mint a bunda…

Azért éjszakára lehet még megtartom a cumisüveget, mert abból tudom biztosítani magamnak is a 3-3 óra szunyát.

Hasonlók

K2

1 Comment

  1. Drága, drága. Az enyém is icipici volt, de tudta, mikor éhes. Háromóránként evett, aludt, hízott.
    Orvosok szeretik paráztatni a kismamákat, de ha a kölök magától ébred, jó étvággyal eszik, akkor minden a legnagyobb rendben. Ha felébreszted, nyaggatod, kimerült lesz, kevesebbet eszik. Végül úgy jársz, mint én az elsővel, hogy gyakorlatilag morzsákon él még nagykorában is. Csak nem tudni, jót tesz-e ez a gyomornak és az egész szervezetnek.