Talán tényleg a gyerek is mindig megérzi a hónapfordulókat, mert ma is felébredt hajnali 6 után, amikor nyolc hónapja megszületett. Zsebi amúgy sok mindenben hasonlít a bátyjára, főleg a mozgását illetően. Ő se lesz az a fajta, aki 8 hónaposan mászik, meg felkapaszkodik. Még az ülés is csak támogatással megy neki, lusta, s csak ha valamit nagyon akar akkor pörög rá – szó szerint, a szoba egyik sarkából a másikig. Viszont nagyon ügyesen használja a kezét, fogdossa és használja a dolgokat, a kanalat példásan teszi mondjuk a szájába. Sokáig tud eljátszani zacskókkal, zsinórokkal, nagyon érdeklődő és kiváló megfigyelő. Kaja téren még mindig inkább zöldségezik, most már azonban napi 3 kaja befigyel neki (Babszemmel ekkor kezdtük csak a főzelékezést:), tízórai, ebéd és vacsora. Szívesen nyalogat mindenfélét, harapdálgat és egyre kevésbé fuldokol, úgyhogy van remény, hogy ezen a téren nem fog Babszemre hasonlítani.
Na és a havi képadag:
2 Comments
ő is görögve közlekedik mint Babszem annó? 🙂 (jesszus, már nyolc hónapos… hihetetlen)
igen, bár neki még csak a forgás megy:) a felülés várat magára, de ebben úgy tűnik hasonlítanak. Másban alig (ami a kajánál nagy élmény:)