Mondtam az embernek, hogy legyünk realisták, hiába kelünk fel időben, jó ha 11-kor elindulunk a két napos túránkra. Nos igazából majdnem dél volt, mikor elhagytuk Pestet. Babszem izgatott volt nagyon, ez a kirándulás feldobta rendesen, Zsebi meg majdnem végigaludta az utat. Úgyhogy igazán jól indult az egész. Első állomás Eger volt, ahol gyorsan beültünk az első pizzázóba enni, aztán felmentünk megnézni a várat. Babszemnek nagyon tetszettek az ágyúk, mindegyikre fel kellett másznia, Zsebi is élvezte a szép időt.

Még vacsora előtt megérkeztünk a szállásra, aztán megnéztük Szarvaskő játszóterét, s kiderült, hogy a völgyben hamar lesz hideg és korán sötétedik is. A vacsora elég eseménydúsra sikerült, Zsebi kiborította a boromat, de szerencsére törni nem törtünk össze semmit. Két szobát kaptunk, s végül úgy aludtunk, hogy én a kicsivel, Babszem meg az apjával.

Péntek reggel míg mi ébredeztünk az ember megmászta az egyik dombot a szállásunk felett és csinált hajnali képeket, cinegékkel. Reggeli után kijelentkeztünk, vettünk csipkebogyó lekvárt a panzió mellett lévő háznál, úgy tűnik, hogy Szarvaskőn ezt árulják mindenfelé, még az út mellett is napközben, meg a néni rábeszélt egy sütőtök lekvárra is, kíváncsi vagyok annak milyen íze lehet. Mire Szilvásváradra értünk, elment a délelőtti utolsó vonat is, ugyanis a nyári menetrend már nem volt érvényben, 11-kor elment egy vonat felfelé, aztán délután 2-kor ment a következő. Addig kerestünk alternatívát, s végül betévedtünk a Kalanderdő kalandparkba, ahol több mint két órát töltöttünk el. Először Babszemet fizettük be a gyerek pályára, a Mókusra, s már a  második akadály után elutasította, hogy az apja segítsen, egyedül is tudta csatolni a karabinereket.  Kétszer is végigment nagyon ügyesen rajta.

Persze én is kedvet kaptam, úgyhogy a legegyszerűbb pályára én is beneveztem. Azért kicsit néztek a srácok, mert általában gondolom nem anyuka, hanem apuka a következő, aki ki akarja próbálni a dolgokat, de nagyon nem bántam meg, az izomláz ellenére se, ami csak mára múlt el.

Végül panoráma járattal mentünk a Szalajka völgybe, mert Babszem kinézte, hogy azzal is menne, bár csak a Pisztráng telepig vitt el minket, onnan gyalogolnunk kellett. Végül elég nagy csalódás volt, hogy nem láttuk a Fátyol vízesést, mert víz nem volt, valamint szorított az idő és végül nem mentünk fel az ősember barlangot se megnézni, de úgy jöttünk el, a kisvonattal, hogy ide még vissza kell jönni.

A hazaúton Babszem aludt, Zsebi pedig kínlódott, valahogy sose tudják ezek a fiúk összehangolni, hogy mind a ketten egyszerre pihenjenek a kocsiban. Mindenesetre fáradtan de hazaértünk és jól éreztük magunkat. A tanulság pedig, hogy hosszabb időre kell menni, hogy ne autózzunk ennyit egy nap alatt.