Végzés

Szombaton délután aztán mi is kimentünk Zsebivel körbenézni a telken, pár dolgot leszedni, meg apróságokban segíteni az embernek. Csak pár órát voltunk, mert azért hűvös volt, meg a kisebbik annyira még nem találta fel magát a hegyoldalban és a lejtőn való mászkálás a gumicsizmájában még kihívást jelentett neki. Mindenesetre szedtünk naspolyát, zöldséglevelet és hazahoztuk a birsalmákat is.

Vasárnap teszvesz néni befőzte az utóbbiakat. Lett birsalmasajt meg kompót. Én meg ma Eszter útmutatása alapján újból eltettem a petrezselymet (még nyár végén már készítettem egy 0,7 l-es üveggel), most lett egy nagy meg egy kicsi. Mondjuk én annyival gyorsítottam az eljáráson, hogy nem vágtam, hanem a konyhagépre bíztam az egészet és bár jó apróra lett így vágva, de nálunk még a nagyobb levelek megakadnak Zsebi torkán. A vastagabb szárakat egészben eltettem külön, levesbe befőzni még jó lesz úgy is. Azt hiszem tavaszig nem nagyon lesz gond zöldséglevélre nálunk.

Aztán az ember még kiment vasárnap is, de még így se sikerült mindent befejeznie. Előre láthatólag jövő vasárnap majd újból kinéz(ünk) és akkor már talán tudunk téliesíteni is.

Hasonlók