Babszem kedd este kijelentette, hogy ez volt élete eddigi legjobb születésnapja. Pedig csak a szűk család volt, kicsi torta, na de az ajándékok sokat számítottak. Anyuék csomagja megérkezett, benne mindenféle repülő, amit még Kanizsán nézett ki magának. Zsebi is kapott egy kis kamiont, aminek nagyon örült (egyébként roppant lelkes volt az összes ajándékot úgy vette, hogy az neki is szól:). Aztán előkerült a Fluffing, amit még Stockholmból küldtek a keresztszülei (akik épp akkor kérdezték meg, mit kér a születésnapjára, amikor Babszem meglátta ezt a játékot az Auchan úsjágban és rögtön megkívánta), s amivel azóta is alszik.
Majd volt torta és a mi ajándékunk, egy Lego Citys Excavátor szállító. Amit azóta majdnem teljesen egyedül össze is rakott, s persze most már csak Lego City játékokat szeretne, mert azok 6-12 éves korig vannak.
Egyébként Babszem nagyon aranyos volt, mert már reggel elkezdte nézegetni magát a tükörben és meglepődött, hogy még nem mozog egyetlen foga se, pedig már 6 éves és ilyenkor kell kezdődnie a fogváltásnak. Szerdán az óvodával Gryllus Vilmos koncerten voltak és azzal jött haza, hogy majd fog venni magának egy csellót, mert azzal sokféle hangot lehet kiadni. Aztán majd ha kinőnek a csontfogai, akkor egy doromb is kell neki, mert azt csak felnőtt fogakkal lehet használni.
Nagyon várja a szombatot, amikor lesz a buli a csoporttársakkal. Akik közül nem minden szülő tud olvasni, mert ugye én megírtam, hogy 24-én, szombaton négytől várjuk őket a játszóházban. A Leventéék ehhez képest múlt szombaton már ott voltak, ma reggel meg Bence és Vince anyukájáról derült ki, hogy ő vasárnapra emlékezett és arra a napra szervezkedett, mert a fiúk már úgy számoltak vissza, hogy még 3-t kell aludni, de Babszem kijavította őket, hogy már csak 2-t.
2 Comments
Zsebi sokkal izgatottabb volt minden ajándéknál, és nagyon örült mindegyiknek, de főleg a legónak. Alig győzte kivárni, hogy ki legyen bontva.
Első este a kamion lett összerakva, és azzal is már nagyon ügyesen játszott: tologatta, mellé feküdt és úgy nézte a kerekeit, no meg a lényeg, szétszedte (szedi most is) a fülkét, hogy a sofőr kis legofiget kivegye, levegye a sisakját, és mondja hogy hoppá 🙂
A két kedvenc játék mindkét gyereknél a két új legó jrmű, és a kicsi is meglepő ügyesen fogja meg a parányi legódarabokat.
u.i.: a két jármű összerakása meglepően nehéz, sok kis apró elemből állnak, és pl az alváz, vagy az autó eleje teljesen más elven épül, mint amikor én megkaptam az űrlegóm. Sokkal több a kis elem, a bonyolultabb kapcsoló elem (a két járműben elég sok a 90fokban kapcsolódó elem, ez régen ritka volt). Úgyhogy dícséret a nagynak is, tényleg nagyon ügyesen rakta össze.
Hiába, apa kijött a gyakorlatból.