Nincs státusz

Babszem ugye 6 éves, kap majd oltást, de előtte, mondta a doktornő, vigyük el a védőnőhöz állapotfelmérésre. Ami amúgy is el volt hanyagolva az elmúlt 2 évben. A régi védőnőnk tavaly eltűnt (talán nyugdíjba ment?), nyáron volt nálunk egy másik, aki nagyon jó fej volt, de ő csak helyettesített, azt mondta, ősszel lesz új husi. Nos az új védőnő fiatal és első alkalommal amikor megjelent mi éppen valahol vidéken voltunk. Aztán bejelentkeztem egyszer nála, amikor Zsebit vittem státuszra, akkor mondta, hogy majd eljön meglátogatni, de előtte mindenképp telefonál. Ez azóta se történt meg. Amikor múlt héten vittem oltásra Zsebit, direkt csütörtökön mentünk, mert tudom, hogy akkor a mi védőnőnk segít a doktornő rendelésén. Gondoltam, megbeszélem vele Babszemet mikor tudja megnézni, mert elvileg péntek reggel tart fogadóórát gyerekeknek, de akkor van épp az úszás. Azt mondta, hogy nem tudja máskor megcsinálni a felmérést, viszont beleegyezett, hogy akkor korábban, már fél 8-ra menjünk és akkor tuti végzünk úgy, hogy 1/4 9 és 1/2 9 között beérek Babszemmel az oviba.

Ma reggel korán keltünk, Babszem nem is ette végig a reggelit, mert siettünk, kocsiba ültünk és fél 8 után 5 perccel már a rendelőnél voltunk. A védőnőnk úgy 42 felé érkezett és szabadkozott, hogy nem tudja megcsinálni a státuszt, mert ő még új és értekezlet van, amire mindenképp el kell mennie, de majd jön a kolléganő és elvégzi a vizsgálatot. Kérdeztem, mégis mire várható a másik hölgy, mondta, hogy úgy 8 körül. Erre kiakadtam, hogy de hát direkt megbeszéltük, hogy azért jövünk korábban, mert nekünk be kell érni az oviba. Ő csak bocsánatot tudott kérni, hogy mindenképp mennie kell. Nos végiggondoltam, hogy ha jó esetben is beér 8-ra a kolléga, összeszedi magát, felkészül, aztán nekiáll megnézni Babszemet, nem jutunk oda úszni. Úgyhogy fogtam szegény gyereket és vittem inkább az oviba, nem vártunk. Csak őt sajnáltam, hogy reggel korán kivertük az ágyból, nem tudott nyugodtan reggelizni és még értelme se volt az egésznek.

Majd jövő héten megbeszélem a doktornővel, hogy azért az oltást megkaphatja-e Babszem vagy mindenképp előtte kell a státusz, mert ez a péntek még legalább 2 hétig nekünk nem jó  védőnői időpont.

Hasonlók

1 Comment

  1. nem feltétlenül kell. a védőnői ellátásról le is lehet mondani. gondolom, Babszem esetében már úgysincs értelme. bedobod a levelet, hogy köszi ennyi volt.