Mindig bajban vagyok ezzel, mert nem tudok kicsi ajándékokat kitalálni. Illetve az apróságok még eddig nem hordoztak különösebben sok érdekességet Babszem számára, most meg Zsebinek se lehet még pici dolgokat adni. Úgyhogy idén Advent alatt minden nap kapnak egy könyvet, amit elolvasunk együtt. Közös lesz így a naptár, kivéve azt a pár napot amit a tervek szerint majd a nagyobbik már a nagyszülőknél fog tölteni az ünnepek előtt. Zsebinek ott lesz az élmény, hogy kibonthatja az ajándékokat, Babszem szereti a meséket és lesz együtt meseolvasás. A könyveket persze nem mind most szereztem be, hanem már pár hónapja gyűjtöm őket, sőt visszavettem a polcukról is néhányat, amit még sose forgattak, amióta megkaptak.
Kíváncsi leszek, hogy válik be a népnevelés.