Zsebi sokkal muzikálisabb, mint Babszem, szereti a zenét, akár a rádió szól, akár én énekelek, táncolgat is és néha mintha dudorászna is. S közben nagyokat vigyorog.

Beszédfejlődése ott tart, hogy ha jó a kedve, akkor halandzsázik magában is, de általában a szavak elejét továbbra is próbálja mondani. Babszemet már nem Kám-nak hanem Ká-nak hívja, s tényleg mintha mondta volna már a teljes nevét is legalább egyszer. De vannak szavak, mint például a cipő, ahol a szó második felét mondja, azaz “pő”. Teljes szavakból legjobban az “apa” és a “kuka” megy. Az előbbi szó számolatlanul szokott a nap folyamán elhangozni.

Miután sokat játszottunk a Sárkánysakkal és Zsebi is naponta előveteti, mert ő meg a kockákat szórja szét belőle, valahogy hivatkoznia kell rá, amikor mutogat a polcnál, megtanulta, hogy azt mondja rá “háká”. S most, hogy Babszem nézi az Így neveld a sárkányodat mesefilmet, arra is rendszerint ezt mondja. Úgyhogy már azt a szót is ismeri, hogy sárkány.

A legjobb az volt, amikor jöttünk vissza Kanizsáról, Zsebi majdnem végigaludta az utat, csak valahol az Andor utca végénél ébredt fel. Megdicsértem, hogy okosan aludt, meg mondtam, hogy mindjárt otthon vagyunk. Innentől kezdve csak azt kántálta, hogy Apa, apa, apa. Babszem meg is jegyezte, hogy

“Zsebi attól hogy sokszor elmondod, még nem fogsz előbb találkozni Apával!”

Ma ebéd után szétszórta a fűszeres zacskókat a konyhában és masírozott közöttük. Aztán megkérdeztem tőle, hogy Na de ki fogja ezt összeszedni? mire felnézett rám, elmosolyodott és azt mondta: Apa.

Természetesen azt, hogy anya, nem mondja, de amikor kiabál utánam akkor úgy hangzik, mint az anya és az adjál keveréke lenne.

Eldöntendő kérdésekre továbbra is helyesen válaszol. Bár anyu szerint kicsit túlzás másfél éves gyerek véleményét kikérni mondjuk a vacsorájáról (kérsz virslit? bólogatás a válasz többnyire), én azért továbbra is interjúvolom ilyen helyzetekben.