Csillagok, csillagok

Az óvodában idén már kapnak csillagokat a gyerekek, jó munkáért, különböző témákban lehet ezeket gyűjteni (zene, matek, környezet, rendrakás, vers stb.). Babszemnek még karácsony előtt összegyűlt a 20 csillag, az után kapott ajándékot is. Nagyon sok csillagot kapott amúgy rendrakásból, amit itthon például nem nagyon művel. Azóta megint szerzett 3 csillagot, sőt múlt héten bevezettük, hogy itthon is jár mindenkinek csillag. Csak itt nem állandó témákban, hanem minden héten valami másért.

Múlt héten Babszemnek megígértük, hogy nem szólunk rá, lassan eszik, ő pedig azt mondta, gyorsabban fog enni és megpróbál nem kiabálva beszélni. Mostanában ugyanis kriminálisan lassan evett, a két ünnep között anyuéknál Adri többször megelőzte, pedig eddig őt tartottuk a családban a leglassabban evőnek. Babszem meg állandóan elbambult evés közben, nem rágott, csak tartogatta szájában a falatot és még csak azt se lehetett mondani, hogy nem volt éhes, vagy olyat kapott, amit nem szeretett. Próbálkoztunk mindennel, de úgy tűnik, ez a csillagozás jött be legjobban, mert múlt hét óta teljesen normál tempóban eszik itthon. Mondjuk a normál hangú beszéd az még mindig nehezen megy neki, kevesebb csillagot is kapott épp ezért.

Zsebinek múlt héten az volt a “feladata”, hogy délután aludjon nagyot (ő már kisebb sikereket könyvelhetett el), a héten viszont az esti korai elalvást céloztuk meg és hétfő kivételével eddig szépen teljesít. S most még délután is jókat aludt. Megállapítottam, hogy úgy 12 óra az alvásideje. Ha este megalussza a 10-et (egyszer legalább még mindig felébred enni), akkor jó esetben 2 órát alszik délután. Ma reggel például korán kelt és így csak alig több mint 9 órát aludt, délután viszont belehúzott és bár 1x csengetéssel fel lett ébresztve, 2,5 órát aludt.

Ja és a múlt héten mi is kaptunk 1-1 csillagot, mert nem szóltunk rá Babszemre, hogy egyen gyorsabban. Viszont még nem találtuk ki, hogy ezen a héten miért kapjanak a szülők csillagot:)

Hasonlók

2 Comments

  1. 😀 Na ez nálunk sosem működött. Olyan szinten motiválhatatlan a lány, hogy eszem megáll. csillagoztunk lefekvést, hogy ha nem jön ki akkor, és ha 20 akkor… a 3. nap kijött este, már leszedte a falról a posztert és csillagostól hozzám vágta(!), hogy ez őt ugyan nem érdekli, és inkább szeretne kijönni.
    Fogalmazta meg mindezt 3 évesen. Azóta is kijön. menetrend szerint kétszer, de utána tente. 😀

    1. Nyáron az 5 unokával már volt ilyen próbálkozás a Balatonon. Ott is volt akit az egész nem érdekelt és csak a vállát vonogatta:)