Feladatok

Kedden délután Babszem egész szomorúan jött ki az ovis csoportból, mint kiderült azért, mert van egy hete arra, hogy megtanuljon cipőfűzőt kötni. Hajni néni szerint azért, mert nem lehet úgy iskolába menni, hogy ezt ne tudja. Persze azok közül, akik tavaly iskolába mentek egy anyuka mesélte, hogy az elsősöknél még kérték, tépőzáras cipőt adjanak a gyerekre. Kicsit gyakorlunk persze itthon is, bár Babszem úgy érzi, hogy nem elég ügyes és nehezen fogja megtanulni. Pedig nem is, csak éppen az oviban például nem gyakorol, pedig lenne rá lehetősége. Itthon, hogy rászorítjuk, igen.

Amúgy a héten a jó időnek köszönhetően nagyokat játszottak a gyerekek az ovi udvarán. Kedden Zsebi elhozott a csoportszobából egy betonkeverőt, mert nem akart megválni tőle, azzal aztán végigrodeózta az udvart. Szerdán megpróbáltuk visszavinni, de észrevette és ismét el kellett hozni, de akkor már nem volt olyan nagy szám, meg talált magának játszópartnert a 3 éves Csenge személyében, akivel ki-be csukogatták a kisház ablakait. Este a betonkeverőt becsempésztem az apja hátizsákjába, aki reggel Babszemmel együtt beadta a játékot is az oviba.

Hasonlók