Az az igazság, hogy Zsebi egész korán megtanult igen-t mondani, de legalábbis bólogatni. Mostanában, hogy a szavakat ismételgeti meg próbálkozik kimondani azokat, jött a “jó, jó”, amit nagyon aranyos fejbólogatással kísérve szokott előadni. Aztán ezt a jó-t már igenként is használja. S úgy három napja elkezdte mondani a nem-et. Eddig tiltakozásként csak nem csinálta amit kértünk, vagy valahogy másképp jelezte, ha nem akart valamit. De most határozottan mondja a nem-et. S a jó-val együtt teljesen jól, értelmesen használja. Tényleg arra mondja a saját igen-jét, ami neki is tetszik vagy legalábbis úgy gondolja. Például, hogy aludni fog, és bólogat, amikor ebéd után megkérdem, hogy alszol? aztán persze meg nem, mert valami közbejön (hirtelen játszhatnékja támad inkább). A nem-et is határozottan mondja, s ott aztán nehezen lehet eltántorítani a véleményétől.