Tavaly ugye azon tépelődtünk tavasszal, hogy nem kellett volna kihasználni a 4 napos március 15-ei hétvégét, amikor elutaztunk nagyszülőkhöz, hanem a telekre kellett volna menni, s nekiállni a tavaszi munkáknak. Nos most úgy terveztük, hogy nem megyünk akkor sehova. Amivel részben jól jártunk, mert nem akadtunk el sehol, viszont a hó miatt a telekre se tudtunk kimenni és elültetni a kezdő zöldségeket. Bár március első hétvégéjén a palántázást elkezdtük (paradicsom, paprika, izsóp és szamóca), sőt a paradicsomokat már ki is kellett ültetni a palántázótálcából saját kis műanyagcserépbe, annyira belehúztak. Most az ablakban éheznek a napsütésre. Mindenesetre azóta majd minden hétvégére úgy számítunk, hogy na akkor most kimegyünk a telekre. De hát ez még mindig nem történt meg.
Pedig most vasárnapra nagyon készültünk, mert eredetileg még jó időt ígért az összes meteorológia (de legalábbis kiránduló időt, meg ültetni valót). Sőt még az utolsó pillanatban extra ok is érkezett a körünkbe: egy új trampolin. Az embernek ugyanis ma van a születésnapja és meglátta szerdán a Lidl újságba a kerti hálós trampolint, s azt mondta, ilyet kér, dobjuk rá össze a pénzt. Persze a helyi Lidl-be nem volt, de felhívtuk az ügyfélszolgálatot, és a központon keresztül félretetettem 1-t. Legalábbis reménykedtem, hogy lesz még, mert a telefonos kisasszony is mondta, hogy nagy az érdeklődés iránta. De hát hogyne, hisz jóval olcsóbb volt, mint bárhol máshol. Kellemes meglepetésünkre, pénteken kaptam e-mail-t hogy a kerület egyik Lidl-jébe 3 napig félretettek nekem egy trampolint. Úgyhogy délután mentünk az emberért és együtt a boltba. Megnéztük és megvettük. A szállítás már nem volt olyan egyszerű, csak a hátradöntött első ülésre fért be, úgyhogy a fiúkkal mi hazavillamosoztunk, az ember meg beállt a parkolóba, anyósülésen a szerzeménnyel. Még Babszem is várta, hogy kimenjünk Szadára, mert megbeszéltük, hogy felállítjuk az új ugrálót és egész nap játszhatnak rajta Zsebivel.
De az idő megint közbeszólt: esett. Úgyhogy délelőtt csak az ember ment ki és lepakolta a trampolint, meg körbenézett. Minden megvan, de még sár volt, meg hát esett az eső is.
Na de jövő hét végén most már tényleg muszáj lesz kimenni és ültetni.