Ezalatt

A múlt hetet ugye úgy kezdte Babszem, hogy folyt az orra és piroslott a torka, de semmi más baja nem volt, lenyomta a ballagást is. Aztán pénteken a fiúkkal kimentünk Délegyházára, mert anyuék a héten ott voltak a húgoméknál, szokás szerint aránylag későn indultunk, 9 helyett 10 után, előtte a húgom szólt, hogy a Gyáli út felé nagy a dugó inkább Soroksár felé menjünk. Babszemnek nagyon tetszett az útvonal, kérte, hogy máskor is menjünk arra, mert mennyi szép házat lehet látni. Nagyon jót játszottak kint és még szép idő is volt, bár estefelé sűrűsödtek a felhők, s ezért odáztam a hazamenetelt, de Délegyházát elkerülte a vihar, úgyhogy későn, de hazaértünk. Így mondjuk legalább az altatással nem volt gond, mert egyedül voltam, lévén a párom kiment Szadára munka után. Mire Zsebi elaludt, már Babszem is húzta a lóbőrt.

Szombaton mentünk Szadára, na ott aztán délután elkapott az eső rendesen.

Esik az eső

Vasárnap délelőtt elmentünk megnézni a Dunát, meg én igyekeztem beiktatni egy kis Könyvhetet, de mivel még mindig itt néznek rám vádlón a Könyvfesztiválon szerzett kötetek olvasatlanul, nem igazán akartam vásárolni, csak a fiúknak vettem 1-1 könyvet.

Végül ma reggelre Babszem belázasodott, úgyhogy nem ment oviba, s bár nagyon csalódott volt, mert szerdán lenne az Apák Napja, eleinte még azt mondtam, hogy ha kedden láztalan akkor a szerdát nem kell kihagynia, de napközben jóval magasabb volt a láza, mint reggel, úgyhogy szerintem egész hétre lemondom az oviját. Zalán már szombat este óta beteg, beszéltem az anyukájával, hogy tudjam mire számítsak, mert valószínűleg valami ovis vírusuk van, a magas láz vissza-visszatér nála is, s szintén itthon lesz a héten.

Hasonlók