Annak idején, amikor még Babszem kicsi volt, nem különösebben szeretett közöttünk aludni. De legalábbis nem igényelte. Egészen addig nem, amíg el nem kezdett nőni és kicsi lett neki a rácsos ágy. Akkor megkapta ugye az emeletes ágyát és sokáig nem is érdekelte, hogy köztünk legyen. Egészen addig, amíg ki nem derült, hogy jön a kistestvér. Akkor aztán majdnem mindig megjelent közöttünk. Később ezt igyekeztük leszorítani heti 1 éjszakára, majd aztán el is maradt.

Zsebivel egészen más volt a helyzet. Miután összeköltözött Babszemmel, ha éjszaka megnyikkant inkább hoztam közénk, hogy ne zavarja a bátyját. S ezt szépen meg is szokta. Gyakran aludtunk együtt vendégségben is, nagyiéknál már a kezdetektől úgy volt, hogy nem utazóágyaztunk, hanem én aludtam a kanapén Zsebivel. Anyuéknál ugye volt rendes rácsos ágy, s azzal aludtam mindig egy szobában, de még így is gyakran került hajnalban mellém a csemete. Aztán a Balatonon is egymás mellett aludtunk, s amikor visszajöttünk Pestre, nagyjából folytatódott a korábbi menet. Bár már kiderült, hogy nem is mindig kell neki felébredéskor a táp, az viszont igen, hogy közöttünk legyen. Aztán úgy döntöttünk, hogy megkapja ő is a rendes, felnőttes ágyát.

Az már rég ki volt találva, hogy ha eljön az ideje, Babszem új matracot kap, az övé lesz majd az öcsié és az kerül majd az emeletes ágy aljára. Amikor a nyaralásból visszatértünk, az IKEA-ban meg is vettük a matracot, amit most szépen haza is tudtunk hozni és még 2 hétig tárolni, mert a matracot göngyölegben árulják (“Hogy neked könnyebb legyen” jelszóval, persze). Aztán most vasárnap végre elpakoltunk, az ember kicsit igazított az ágyon és megtörtént a matraccsere. Az ágyon még van mit szerelgetni ugyan, de Zsebi nagy örömmel vette birtokba az új helyét. Természetesen ugyanolyan párna és párnahuzat kellett neki, mint Babszemnek van (aki anno ahhoz ragaszkodott, hogy egyforma huzata legyen velünk, pedig direkt vettünk neki 2 teljesen egyedit, de azt talán csak 2x húzhattuk fel). Ma délutánra előkerítettem az egyik szép ágytakarót is és letakartam szépen a matracát, de azt leszedette az apjával “ez nekem nem kell” kijelentéssel.

Ami pedig az alvást illeti, eléggé meggyőző az eredmény. Eleve átköltöztettük oda az esti tápozást is, igazából nekem is kényelmesebb a hely, mint a nagyszobában, ahol eddig altattam Zsebit. Simán lefekszik aztán és kis motyogás és forgolászás után el is alszik mellettem. A héten háromszor már végigaludta az éjszakát (na jó, ebben biztos segített, hogy a bölcsiben lefárad és a hét elején keveset is aludt), tegnap hajnalban ugyan kért még inni, de utána maradt az ágyában és nem akart kijönni közénk. Úgyhogy egyelőre nagyon örülünk, főleg én, hogy már ennyiszer egymás után végigaludhattam az éjszakát:)