Teljes gőzzel

Hétfőn, azaz tegnap tehát elkezdődött mindenkinek a munkahét. Reggel Zsebi is még egész lelkes volt, hogy együtt indul a család munkába. S bár azért, mert kétszer is tisztába kellett tenni, félkor indultunk el, azért jó időt futottunk. Jómagam már 7 óra 42-kor kiléptem a Bölcsődéből és Babszem is 45-kor már átlépte az iskola kapuját. Aztán még aránylag a BKV is jól működött és 1/2 9-kor már a munkahelyemen voltam. Ahol rögtön azzal kezdtem, hogy átrendeztem az íróasztalomat. Kaptunk a nyáron új gépeket, úgyhogy a gyorsasággal semmi gond nincs, működik rajta minden ami kell, viszont a monitor az maradt a régi, ráadásul még a billentyűzet is pocsék, vannak betűk amik beragadnak. A többiek szerint ők már megszokták lassan két hónapja így dolgoznak, de én harcolni fogok, még friss vagyok és lelkes.

Ma reggel már kicsit nehezebben akart Zsebi elindulni, de aztán megint időben ott voltunk mindenhol. A bölcsis csoporthoz például elsőnek érkeztünk, ami számomra teljesen újdonság volt. Babszemmel sose sikerült, s hát az oviba is volt, hogy úgy ért be, már azt hitték, hogy nem is jön. Amúgy most még könnyű, mert kevés gyerek van, sokan nem járnak még korán, de folyamatosan szoktatják be az újakat. Ez az, ami kicsit nehéz még Zsebinek, mert napközben látja, hogy van 1-2 anyuka bent az éppen kezdőkkel. Délután persze nagyon örül nekem, de mire Babszemet összeszedve a suliból hazaérünk, el szokott szakadni a cérna és az elmúlt két nap mindig volt valamiért hiszti. Méghozzá elég hosszan. Ma például nem akart kiszállni az autóból (esett az eső amikor az iskolához indultunk, úgyhogy jobbnak láttam a kocsit használni), aztán a folyosó ajtóban ordított, hogy “Ott maradtam kocsiban” “Visszamentem”* 
Biztos vagyok abban, hogy a fáradtság mellett ez a hiszti annak is szól, hogy most már én se csak a vele foglalkozó anyuka vagyok, de remélem hamar elmúlik.

Amúgy ez a rendszeres közösségbe járás nagyon jó hatással van az éjszakai nyugalmunkra. Mind a két gyerek korán lefekszik és alszik reggelig (na jó, mondjuk a mára virradóra tomboló hidegfrontot azért megérezte Zsebi, nyugtalan volt, forgolódott és ivott is hajnalban).

*Zsebi főleg múlt időben beszél.

Hasonlók