Titkos találka

Tavaly nekem ugye volt meglepetés bulim a nagy születésnapon, amit anyuék és a húgaim szerveztek. Idén az idősebbik húgomnak lesz majd kerek számú évfordulója december 1-jén, de lévén a földrajzi távolság (ő az, aki Stockholmban él) ez úgy feladta a leckét, hogy neki mégis mi legyen a születésnapjával. Szerencsére ősz elején kiderült, hogy jön haza egy hosszú hétvégére, konferenciára, s mindenképp hozza magával az Adrit is. Mondjuk az ütemterv adott volt, mert a szakmai program csütörtöktől szombat délig tart, aztán vasárnap reggel meg már megy is vissza a repülő. Úgyhogy azzal kellett dolgozni, ami volt, de aztán mégis lett belőle meglepetés és triplaszülinap.

A húgom úgy tudta, hogy majd Délegyházán lesz családi összejövetel, mert amíg ő konferenciázik a mamáék ott vigyáznak Adrira, illetve oda visszük majd ki mi is szombaton a fiúkat, hogy megünnepeljük Babszem szülinapját. De mi közben Velencére mentünk wellness hotelbe, őt meg oda hozta a kisebbik húgunk, aki előtte szintén konferenciázott, csak éppen Gárdonyban. Valami kamu szöveggel lett felcsalva az apartmanba, ahol vártunk rá és kiabáltuk, hogy meglepetés. Úgyhogy nagy volt az öröm, együtt volt a család, Babszem kikövetelte magának a mielőbbi köszöntést, aztán elmentünk wellnessezni, úgyhogy a délután hátralévő részét a medencéknél töltöttük. Ami tök jó volt, részt tudtunk venni aqua fittnessen, meg szaunáztunk ezerrel, mert a nagyszülők figyelték a gyerekeket, akik közül amúgy is már csak Zsebi igényelt ugye állandó felnőtt kísérőt.

Vacsoránál pedig megkaptuk a tortákat, három is volt, mert közben pénteken még a sógoromnak is volt születésnapja, s mindenki mást kapott, volt dobostorta, Eszterházy és oroszkrém. A gyerekek estére jól elfáradtak, Zsebi nagyon hamar elaludt, úgyhogy én még este egy órára elvittem szaunázni meg fürdeni a két nagyobb lányt, Dórit és Adrit. Nagyon jó volt, hogy addigra már szinte senki se volt a fürdőben és minden szaunába befértünk, meg még a meleg vizes gyógymedencékben se ült már senki rajtunk kívül.

Mondjuk vasárnap reggel húgaim elmentek, hogy elérjék a repülőt, de mi még bőséges reggeli után tettünk még egy kört a wellness részlegben és igazából megállapítottuk, hogy ide el kéne még jönni.

Torták

Hasonlók