Ez volt 2013

Januárban Zsebi megkapta a másfél éves oltását, visszazökkentünk a téli szünet utáni hétköznapokba, Babszem az oviban csillagokat gyűjtött, lett új netünk, és persze a hónap végére jött a szokásos lebetegedés is.

Februárban hó reményében leutaztunk Tiszavasváriba, elmentünk iskolanézőbe, s Babszem végre örömmel készült a farsangra, Zsebi pedig húsz hónapos lett.

Márciusban névnapoztunk, mi nem ragadtunk bele a hóba, csak anyuék, Babszem elkövette az első “bűntényét“, de iskolaéretté nyilvánították, s megkezdődött a tavaszi munka a kertben is.

Április betegséggel és beiratkozással kezdődött, de volt már szülőértekezlet is, vettünk trampolint a telekre, Babszem összehaverkodott Zalánnal, a bölcsit is megkörnyékeztük Zsebivel és volt nagytakarítás.

Májusban ismét jó idő volt, már medencéztünk, volt anyák napja az oviban, a Pünkösdi hétvégén Tiszavasváriban voltunk és először szaladtam ügyeletre Zsebivel.

Júniusban Babszem elballagott, aztán megbetegedett és megkezdte a nyári szünetét. Zsebi két éves lett, Szadán tartottunk neki bulit, aztán a hónap végén együtt utaztunk Balatonra.

Júliusban a Balatonon voltunk, augusztusban Tiszavasváriban, kiesett Babszem első foga, és a hónap végén elkezdtük beszoktatni Zsebit a bölcsibe, meg felkészültünk(?) az iskolára.

Szeptemberben indult az iskola, a bölcsőde és a munka. Meg közben még mindig jártunk Szadára is és új ágyat kapott Zsebi.

Októberben már jól ment a suli, Zsebi először lett beteg, Babszem elkezdett focizni járni, új fűtésrendszerünk lett és kirándultunk az osztállyal.

Az őszi szünet jól alakult, Babszem rákapcsolt az olvasásra, nyakamba vettem Főnénink búcsúztatójának megrendezését, Zsebi dumáját egyre nehezebben értettem én is, Babszem 7 éves lett, megismerkedett a Csillagok háborújával, s megint volt egy meglepetés szülinap és fogadóóra, s elromlott a fényképezőgépünk.

Decemberben már keveset írtam, de járt nálunk a télapó, Babszem majd Zsebi is megbetegedtek, aztán elkezdődött a téli szünet.

Hasonlók