Babszem eleinte nem sokat mesélt a táborról, kb. mindent harapófogóval kellett kihúzni belőle, idő kellett neki, amíg feldolgozza az élményt. De nagyon ügyes volt, ha el is hagyott 1-1 pár zoknit vagy kisgatyát az fel se tűnt, mert amúgy mindent hazahozott. Azért annyit leszűrhettünk a beszélgetéseinkből, hogy azért nem mindig volt fenékig tejföl minden, természetesen hiányoztunk neki esténként és nem ő volt a leghangosabb legmenőbb srác a brancsukból, úgyhogy párszor kicsúfolták meg rászálltak a többiek. Eléggé sajnáltam szegényt és kicsit úgy éreztem, túl korán küldtük el táborba, de az apja szerint ettől nem nagyon tudom megóvni, a gyerekek kegyetlenek tudnak lenni és meg kell tanulnia, hogyan védje meg magát, álljon ki az igazáért és egyáltalán nem harcolhatok én helyette. De nem könnyű.
Mindenesetre fáradt volt Babszem még vagy két napig, aztán meg hétfőn délelőtt bement az apjával a munkahelyére, ebéd után pedig én vittem fogorvoshoz. Az volt megbeszélve, hogy kedden pedig feljön érte anyu és busszal lemennek Kanizsára, ahol majd felvesszük, amikor Horvátországba megyünk. Csakhogy nem számoltunk Zsebivel, akinek ugyan csak az első napokban hiányzott a bátyja, aztán megszokta, hogy egyedül van, de miután ismét lett társasága, nagyon örült neki, úgyhogy azt mondta, ő is elutazik a mamával. Busszal és nélkülünk 3 napra. Végülis az alternatíva az volt, hogy bölcsi, vagy vidék, s persze hogy az utóbbit választotta. Bár azért úgy voltam vele, hogy amíg el nem megy velük a busz, addig még nem hiszek ebben, de aztán nem volt különösebb gond, a 10 órás járat elvitte a fiúkat anyuval Kanizsára. Úgyhogy lett 3 gyerektelen napunk 🙂