Mondjuk a székletmintánk eredménye nem jött meg persze, még csütörtökön se, pénteken pedig már elfelejtettem érdeklődni. Aztán valamikor augusztus 12-én hívtak fel a Tisztiorvosi szolgálattól, hogy elmeséljék mink volt. Ahogy azt a doktornőnk is jól tippelte, Campillo baktériumunk volt, de mivel senki mást nem érintett és diétázással a hasmenés is megállt, jogos volt, hogy nem kaptunk antibiotikumot, valamint a nyári szünet miatt közösségben se tettünk kárt. Amúgy is valószínűleg nem jól kezelt csirkétől kaptuk (gyanús, hogy a nem eléggé átsült grillezett csirkecombban élte túl a dolog annyira, hogy hatással legyen ránk, főleg Zsebire, aki előszeretettel eszeget husit), ráadásul mivel egyébként meg betartjuk az alapvető higiéniás szabályokat nem fertőztünk meg senkit. Mert elég gyorsan hat amúgy a baktérium 24-48 órán belül leteríti az áldozatát. Szóval eső után köpönyeg volt az egész, mivel addigra Zsebi már a Balatonon nyaralt.

Ugyanis kivételesen a tervnek azon része, hogy csütörtökön irány a Balatonszerény, bejött. Sőt mivel még itt volt a nagyi, a készülődés is egész jól ment és 10-kor elindultunk, hogy délre már ott legyünk a Muskátli utcában. Babszem és a két kisebb lány már nagyon várt minket, főleg Zsebit. Volt alkalmunk fürdeni is, mert szerencsére jó idő volt, ismét bicikliztem is, csak nagyon gyorsan eltelt a 4 nap, amit ott töltöttem. Babszemnek már kiváló színe volt és élvezte, hogy nagy kerékpárral mehetett (megörökölte azt, ami tavaly még Adrié volt), egész ügyesen ment vele (bár amikor a húgommal elmentek Máriára fagyizni nekiment 1 álló autónak), de én csak a szépet láttam. Tollasoztunk is és sikerült közösen rekordot döntenünk. Zsebi elutasította az úszógumit és a kis csónakot, viszont a karúszójával simán bejött a Balatonba, csak nehezen melegedett be, mert hidegnek találta eleinte a vizet. De főleg azt élvezte, hogy egyedül mászkálhatott benne, egészen addig amíg a nyakáig ért a víz, meg néha már felemelte a lábát is és nem bánta, ha húztam magam után. Amikor meg véletlenül lebukott, sose ijedt meg és félre se nyelt. Első pár alkalommal amúgy azt a missziót tűzte ki maga elé, hogy a vízben lebegő mindenféle növényeket kivigye a partra, úgyhogy néha gyalogolt rendesen, de egy idő után belátta, hogy nem sokra megy vele. A balatoni életbe amúgy hamar beilleszkedett, s mikor szombaton már kezdtem neki mondogatni, hogy nekem vissza kell majd mennem Pestre mert dolgozom, csak annyit fűzött hozzá, hogy ő még szeretne maradni. Persze azért még vasárnap este csak úgy aludt jól hogy ott voltam mellette, s szinte folyamatosan hozzám ért valamelyik testrészével. Hétfő reggel pedig csak kis hüppögés, ölelgetés, néhány maradj még volt, de amúgy simán elengedett. Úgyhogy egyedül jöttem vissza Pestre, pont 8-kor indultam és két órával később parkoltam is le a ház előtt, minden klappolt tehát.