A nagy utazás I.

Szóval azért itt van az ideje annak is, hogy ha röviden, de Londonról is beszámoljak. Eléggé rá voltam ám készülve, még listákat is csináltam, hogy miket kell magammal vinnem, meg elintéznem az utazás előtt, úgyhogy igazából semmi gond nem volt ilyen téren. Sőt roppant menőnek is éreztem magam, mert a beszálló kártyámat a telefonomon tartottam, akárcsak a londoni metró térképét, vagy éppen a vonatmenetrendet.

18-án szombaton a korai géppel indultam, ami 8-kor hagyta el Pestet. A minibusz fél 6-ra jött volna értem, de lebeszéltem, hogy szerintem elég lesz ha 6-kor felvesz. Zsebitől még akkor búcsúztam, az volt kicsit necces, de aztán befeküdt az apja mellé és végül hagyta, hogy elmenjek. A minibusz végül még egy utast felvett, egy angol nőt, aki arról mesélt, hogy 30 éve járt utoljára Magyarországon és hogy mennyi minden változott és majd még vissza szeretne jönni. Reggel amúgy nagyon lassan ment a chek-in a Ferihegyen, ráadásul sokan voltak ezen a járaton, úgy 2/3-a az utasoknak nem is Londonba ment, hanem átszállt és tovább repült. Mint később megtudtam, apuék nézték az utamat sőt a leszállásnál már a srácokkal skype-oltak is, úgyhogy mindenki tudta, köröztünk a város felett vagy 15 percet, mire leszállhattunk. Amúgy eseménytelen, utunk, tiszta időnk volt végig.

Heathrown miután felvettem a csomagot, feltöltöttem az Oyster card-ot és bemetróztam a Waterloo pályaudvarra. Ugyanis leleveleztem Jayne-nel, hogy elmegyek szombat estére hozzájuk, ő mondta, hogy délutánig dolgozik, de találkozhatunk a virágboltjánál, ami Horsley állomás mellett van. Úgyhogy volt pár órám, amit elbolyonghattam Londonban. Csomagmegőrzőben hagytam a bőröndöm és sétáltam egyet az East Bank-en, átmentem Charing Cross-hoz és majdszoltam szendvicset a Trafalgar téren, s láttam egy szakszervezeti tüntetést is.

IMG_9140Aztán háromnegyed órás vonatút vitt Horsley-ba, ahol Jayne várt az állomáson, s persze semmit se változott az elmúlt 8 évben (na jó, a haja :). Megnéztem a virágboltot, hazafelé körbevitt a kisvárosban, volt jó pár nagyon durván hatalmas ház. Aztán elvitt hozzájuk. A család majdnem teljes volt, csak éppen George a középső gyerek maradt Cardiffban ahol dolgozik, mert ő előző hétvégén látogatott haza, de vele is beszéltünk skype-on. Sőt átjött Ann és Michael is a szomszédból, s jól elbeszélgettünk, hogy pont 20 éve volt, kimentem hozzájuk au pair-nek. Találkoztam Natalia barátjával is, aki épp vasárnap reggel kapott jó hírt, mert az étterem, ahol séf, bekerült a Times étterem értékelős mellékletébe, méghozzá a 12. helyre! Van is pár Michelin csillaguk. Egyébként nyár végéig Natalia is ott dolgozott, mint tea sommelier. Igen, van ilyen is. Most éppen tanfolyamot végez, hogy még magasabb képzettsége legyen. Jó sokáig fent voltunk, természetesen, úgyhogy én úgy aludtam, mint a bunda, másnap reggel mindenki kérdezte, hogy nem zavartak-e a kutyák, mert sokat ugattak, de tényleg semmit se hallottam a hajcihőből. Mivel vasárnap csodás idő volt, elmentünk és sétáltunk egy nagyot a mezőkön, amelyek szintén változtak, pontosabban volt rész, amit elhanyagoltak, megnőttek a fák meg kivágtak jó párat, de alapvetően ugyanaz a gyönyörű angol táj volt, amilyenre emlékeztem. Ebéd előtt Natalia elvitt az új sportkocsijával egy körre, alig egy hete vette, s először volt alkalma kipróbálni, hogy funkcionál cabrioként a Toyota MR2-je.

IMG_9178(Az az igazság, hogy Jayne készített és elküldött nekem egy képet, amin már én is ott vagyok az anyósülésen – elég nehezen hajtogattam be magam 🙂 – de az kicsi és nem túl jó minőségű, úgyhogy marad ez) Elugrottunk egy pubba is, ahonnan csodás kilátás nyílt a környékre.

Délutánig maradtam náluk, elmentem megnézni azt a helyet is, ahol Francesca él, aztán vonatra szálltam Horsham-be, s visszatértem Londonba. Mivel már besötétedett, a hotelt – pedig elég nagy – kicsit nehezen találtam meg, kóboroltam a környéken, de aztán sikerült elfogalni a szobámat és azért még egyszer kimentem, feltérképezni a környéket, meg vacsorát venni magamnak.

Continue Reading

Képek

Na jó, aki körítés nélkül csak a képekre kíváncsi, az megtalálja őket a Flickren. Kicsit több is van rajta, mint amihez itt regényeket írtam, meg még rakok fel. Egyébként már csak a hazautazás van hátra, sok szép felvétellel a felhők fölül.

Continue Reading

Május 9. kedd

Mára maradt az eredetileg hétfőre tervezett program megvalósítása, hisz akkor az eső miatt kellett átszervezni mindent. Elindultunk hát a Notting Hillre, ahol mindenképp meg akartuk nézni a Portobello Road piacát na meg persze a híres Travel Bookshopot. Nem volt valami élénk a forgalom, ezért aztán valahogy nem olyan volt a hangulata az egésznek, mint számítottuk, hát elég hamar eljöttünk onnan. De azért láttunk jópofa dolgokat, mint például ezt a táblás helyet, külön figyelembe ajánlanám a Tilos az Átjárás táblát.
Találkoztunk egy metrós késéssel is, ahol az itthonihoz képest az információkat jóval normálisabban kezelték, hamar bemondták, hogy késés van, kb 20 perc és majd ha tudnak valami többet, azt is közlik. Ezt elég sűrűn elmondogatták, közben mindenféle infókat kaptunk, hogy mennyit kell még várni a vonatra.
Bár nem terveztük, végül sikerült odaérnünk az Őrségváltás végére a Buckingham Palotához, amit én még 1x se bírtam kivárni, de most legalább láttuk a rendfenntartó lovasokat, az utolsó perceket meg az elmasírozó váltást, s ami az egész után maradt. Ebéd a szomszédos St. James Parkban, majd átmentünk a Hyde Parkhoz hogy ott is gyönyörködhessünk a florában meg faunában. Meg a mókusokban, kacsákban, hattyúkban és a mindenhova odaszemtelenkedő galambokban. Elképesztők ezek a hatalmas zöld területek egy világváros közepén, s nem csak a színük miatt, hanem mert szépen rendben is vannak tartva.
A Royal Albert Hallnál hagytuk el végülis a parkot, majd siettettem a párom, mert attól tartottam, lekéssük a maradék nagy attrakciót. Ugyanis hátra volt még a London Eye. De nem kellett volna ennyire izgulnom, mert jegyért alig 10 percet kellett sorbaállni, a beszállásért pedig még ennyit se. Ugyan nem volt tiszta az idő, de azért megérte felmenni a magasba és onnan belátni Londont.
Eztán szabad programot engedélyeztünk magunknak. Én még Brightonban kinéztem magamnak kismamaruhát meg fehérneműt (főleg melltartót) a Mothercare-ben, úgy gondoltam beszerzem, na meg felvásárolom a Whittard szokásos akciós készletét ajándéknak. Csakhogy London belvárosa, a city üzletei nem éppen a várandós anyák kiszolgálására vannak kihegyezve. Végül Mothercare híján a Marks and Spencerben vettem melltartókat. Jóval nagyobb választék mint itthon és az árak… hát meglepően alacsonyak. A Leister square-en találkoztunk a párommal, majd a belvárostól a Trafalgar téren búcsúztunk. Ahogy emlékszem az elmúlt 10 évben valahányszor arra jártam, valamit tuti felújítottak. Most éppen a Nelson emlékmű volt talpig állványban. Hát csak a szökőkút maradt.

Continue Reading

Május 8. hétfő

Mire felébredtünk, már 4 SMSt kaptam, ami aztán 1gyel mégbővült, hogy boldog szülinapot kívánjanak. Sőt volt még egy ajándékom is, amit Jayne-éktől kaptam azzal, hogy csak az igazi napon bonthatom ki. Azért nem maradhattunk ki az igazi angliai májusból, zuhogó eső volt a reggeli program, ami úgy tűnt, nem fog soha elmúlni. A reggelink viszont a rendes adag volt, igaz, most meg későn kaptuk meg, mert éppen elfogyott a kolbász, szerintem elrohantak a Tescoba venni egy adaggal.
Ugyan mind a kettőnknek volt vízhatlan kabátja (na jó, az enyim kevésbé állt ellen az elemeknek), de azért azt akartuk, hogy legyen egy jó nagy ernyőnk, erre már régóta fájt a fogunk. A portás azt javasolta, próbáljunk venni a közeli Tescoba. Ahol persze nem volt. Úgyhogy rohamléptékben irány az Earls Court Road, hátha ott valamelyik üzletben találunk esernyőt. Az első helyen rögtön nyílt színi rablást akartak elkövetni, mert a nagy ernyőért 15, a kicsiért 8 fontot kértek volna. Na, köszönjük ezt nem, irány tovább. Kábé két üzlettel odébb volt egy mindenes bolt, ahol kicsi és az utolsó nagy ernyő is csak 6 font volt. Most van egy piros fehér óriásunk.
Az eső miatt át kellett variálni a programot, fedett dolgokra, tehát először is irány a Harrods. Ahol a legjobb az alsó szint élelmiszerrészlege, a sajtpultok, a borok, ahol még Tokajit is árultak (legdrágább az esszencia volt 118 fontért, de ez ugye semmi a többszáz sőt ezer fontos pezsgők mellett), valamint a luxuswécék (tisztaság, nagy hely, aranyozott dolgok és parfüm). Na és persze a gyerekekosztály se kutya, ahol potom 10 ezer fontért vehető Mercedes, igazi motorral. Egyébként luxuswc ide, luxuswc oda a londoni mellékhelységek közül a Toweben meglátogatott viszi a pálmát. Ott ugyanis kint voltak a plakettek, hogy az elmúlt 10 évben sorra elnyerték a legjobb klotyó címet.
Eztán jött az ebédet követő kultúra, a British Museum, ahol mint minden ingyenesen látogatható helyen, sok magyar volt. Ugyan három órát bolyongtunk a kiállítások között, de azt hiszem nem fordítottunk-fordíthattunk elég figyelmet a felhozatalra (Olvasóterem,Rosetti kő, Pantheon, görög vázák, órák, magyar bill pengő, mint az infláció elrettentő példája)
S közben rájöttem, életem egyik legnagyobb hibája volt, hogy megadtam a mobilszámomat Tikkának, aki SMSezgetett valami pitiáner munkaügyben, ami nem hiszem, hogy nem várhatott volna kb jövő hétig.
Pihenőt iktattunk be, ugyanis estére programot szerveztünk magunknak. Vacsoráztunk hát egy közeli, ugyan amerikai stílusú étteremben, ahol finom volt a sültkrumpli, viszont olcsó volt a kaja. Extrémsportunk: éjszakai fotózás Londonban. Meglepően jól sikerült, csupán 1x bolyongtunk sokat 3 metrónyi állomás folyosói között, majd rossz irányba ültünk fel a metróra. Viszont még 11-kor is sűrűn jártak a vonatok, s éjfél után indult mindenfelé az utolsó járat. A parlamentnél keztünk várni a sötétedésre, lett jó fotó a LondonEyeról meg a Big Benről is, majd elmentünk a Szent Pál székesegyházhoz és a Towerhez, ahol sajnos már minden alaposan le volt zárva, ezért a hidról annyira jó kép, mint számítottunk nem is készült. Persze vittünk állványt is, hisz anélkül elég gyengén teljesítettünk volna, ezért mi nem vakuztunk, mint az amatőrök.

Continue Reading

Május 7, vasárnap

Azt hitük, korán megyünk kajálni, de úgy tűnik, hogy a japán túristák is korán kelnek. Gyorsan teli lett a kis reggelizőszoba. Reggelire nem kaptunk angol reggelit, mert mint kiderült azért előre kell szólni, de ezt nekünk még véletlenül se mondta a bajszos/vigyorgós portás. Úgyhogy ezt persze pótoltuk, nehogy a többi napon is csak pirítóson kelljen élnünk.
Elmentünk a Westminster megállóig, ahol a Parlament mellett átgyalogoltunk a másik oldalra, s elindultunk a Tower Bridge felé. Természetesen azt már elhatároztuk, hogy a kerékre felülünk, csak éppen mondjuk nem vasárnap, remélve, hogy hétköznap nem kell számítani tömegre. Megnéztük, mi lesz a teendőnk majd a London Eye környékén, hol kell jegyet átvenni stb., Láthatólag még nem volt teljesen főszezon, ugyanis most se volt olyan óriási a tömeg, mert ennél jóval hosszabb sorokra voltak berendezkedve.
A Queen's Walkon folytattuk az utunkat megnézegettük a 60-as 70-es években épült nem éppen legszebb művészeti épületeket. A National Film Theatre előtt éppen kipakoltak a könyvárusok. Azért a sok betonépület mellett voltak helyes kis sarkok, a Millenniumi híd, Sir Francis Drake hajója, mólók, Belfast hadihajó, ahol az iskolás gyerekeknek ottalvós bulit is csinálnak, na meg rengeteg üvegiroda. Az épület ami leginkább felkeltette az érdeklődésünket a Robocop volt, ami igazából Polgármesteri Hivatal, de a párom szerint a filmben volt a főszereplőnek ilyen a sisakja.
Szóval jó 6 kilométeres gyaloglás után végül elértünk a Tower hídhoz, ahol is átszeltük a Temzét a Towerhez. Első körben csak mászkáltunk egyet körülötte, meg körbefotóztuk, aztán végül úgy döntöttünk, hogy egye fene, nézzük meg, kifizetjük a nekünk horribilisnek ható belépődíjat (15 font/fő), legalább elmondhatjuk, hogy ezt is láttuk, nem csak Beefeatereket fotózgattunk a kapun innen. S valóban megérte. Körbejártunk mindent, rendesen, csupán időhiány miatt a végén 1 kápolnába nem tudtunk már bemenni.
Szerencsére még eléggé szezon előtt voltunk, ezért aztán nem kellett órákat sorban állni a koronázási ékszerek megtekintéséhez, csak végigmentünk a két termen, ahol normális körülmények között három-négy sorban is állnak az emberek, miközben levetítenek nekik néhány filmet az országalmáról, jogarról, fejdíszről és magának II. Erzsébetnek a megkoronázásáról. Ahogy ott végignéztem három képernyőn 2-3 nézetből mutatva az egészet, teljesen meghatódtam és elpityeredtem. Micsoda nagy esemény volt ez 1953-ban, s még ma is az. A párom szerint ez nem csak a hormonoknak tudható be (ld. előző bejegyzés), mert az a vetítés ott tényleg rohadt hatásos volt. Hatásosabb, mint a Fehér toronyban (ahol klassz fegyverraktárakat lehetett megnézni), vetített sorozat Guy Fawkes-ról meg az egész összeesküvésről, ami a V. mint Vendetta miatt amúgy is aktuális volt, s amit igyekeztek mai bulvár stílusban előadni.
Miután 3 órát töltöttünk a Towerben, eljött a záróra, úgyhogy ott ücsörötünk még egy kicsit a falakon kívül, ahol minden épületnek valami köze van a Tower-hez, amikor egy amerikai házaspár megkérdezte tőlünk:Nem tudják mi ez a vár itt? Persze nagyon udvariasan válaszoltam, hogy de igen, ez a Londoni Tower, aztán röhögtünk amikor elmentek.
Hazafelé végülis a Victoria pályaudvarnál kötöttünk ki és egy Subway-ben ettünk. Még megnéztük a híreket, az időjárás végett, s mivel esőt jósoltak úgy döntöttünk, kicsit átszervezzük a hétfői programot. Az esti elalvással nem volt gond.

Continue Reading

Május 6. szombat

Reggel ugyan felhős volt az ég, de nem tűnt úgy, hogy esni fog, hát régi emlékeimre meg a Jayne által rajzolt eléggé nagyzolt térképre hagyatkozva kirándultunk egyet. Gyalog átszeltük a környező mezőket, kizárólag a közös gyalogutakat róva két birtok határán így jutottunk el Slinfoldba a legközelebbi kis faluba, hogy egy kis angol vidéket fotózgassunk, házakat, templomkertet. A helyi pubnál SMSeztünk találkozót Jayne-ékkel akik még felajánlottak nekünk egy kis kirándulást, s autóval folytattuk az utat. Elmentünk Leith Hill kilátóhoz, az alján parkoltunk és kutyasétáltatással egybekötve felmentünk a dombra, meg a toronyba. Igazi angol szokáshoz híven kinn az erdőben is volt kávé, tea meg sütemények a kilátó aljában és egy fontba került, hogy felmehessünk, de legalább ennyiért tényleg szépen rendben volt minden tartva. A toronyból jó időben el lehet látni Londonig. Most arra felé inkább csak a szmogot láttuk, de a környékben lehetett gyönyörködni.
Ebédet még a házigazdáktól kaptunk, aztán irány Horsham vasútállomás, hogy menjünk végre Londonba. Roger ötlete volt, hogy vegyük meg retúr a jegyünket, mert akkor olcsóbb lesz, hisz visszafele jöhetünk Gatwick felé, ahol leszállunk és kész. Csakhogy nem nyílt végű jegyet kaptunk, hanem még aznap kellett volna vissza is utazni Horsham-ba. Úgyhogy megérkezve Victoriára első dolgom volt, hogy visszaváltsam a jegyet, ami sikerült is, bár a srác rámutatott, hogy valószínűleg én kavartam meg vidéki kollegáját, amikor "Open day return"-t kértem, mert ha benne van a day a kifejezésben, akkor ő úgy értelmezte, hogy még aznap vissza akarok jönni, s egyszerűen ignorálta amikor dátumot is mondtam, hogy május 10. lenne a visszaút.
A szállásunk a leírás szerint az Earl's Court megállótól nem messze volt, kb 5 percnyi gyaloglással lehetett elérni az Exibithion Court Hotel 1 csillagos változatát. Azonban amikor odaértünk a portás közölte, hogy teli vannak és mi egy másik, épp felújított, s jobb hotelben kaptunk szállást, de nem kell semmi többletet fizetni.. A York Hotel alagsorában még dolgozgattak, s igazából még nem minden tökéletes, de nem panaszkodhattunk, mert a pénzünkért legalább egy kategóriát ugrottunk, s még egy beépített minikonyhánk is volt. Végezetül sétáltunk egyet a környéken, megvacsoráztunk a Burger Kingbe és bevásároltunk a közeli Tescoba, ahogy azt kispénzű túristáknak illik.

Continue Reading

Május 5. péntek

Másnap már koránt sem volt olyan jó időnk, mint előzőleg, úgyhogy a mászkálás mellett néhány boltba is betértünk. A postán szereztem telefonkönyvet, amiből kiderült, hogy rosszul emlékeztem Horsham körzetszámára, mert én csak azt hittem 403-t kell tárcsázni, holott nem, hanem 01403-t. Úgyhogy hagytam üzenetet. Még előző nap elhatároztuk, hogy mégse vonattal, hanem busszal megyünk majd Horsham-ba, ehhez megtudtuk melyik a járat, honnan indul, s hogy az első megállója ott van aránylag nem messze a lakóhelytől az Old Steine-n. Gondoltuk, hogy miután megreggeliztünk, összecsomagoltunk, kijelentkeztünk és elzárattuk a cuccainkat az ügyeletes munkaerővel feltérképezzük mégis pont honnan indul a távolsági busz, nagyon elórelátó módon, hogy ne a teljes menetfelszereléssel kelljen megállót kajtatnunk. Csakhogy az Old Steine összes oldalán (több sáv jobbra-balra, parkkal elválasztott oldalak, szóval volt lehetőség buszmegállók feltérképezésére), majd minden busz megáll, s hiába kerestük, hogy hová van kiírva a 17-es szám, ami a miénket jelöli, nem találtuk. Visszamentünk hát a távolsági buszirodába, ahol pedig mondták, jó felé nézelődtünk, mert a Royal Pavilion előtt kell a második vagy harmadik megállónak lennie. Na akkor még egy kör, s kiderült, hogy nem vagyunk teljesen bénák, csak épp az általunk keresett buszmegállót felújítják és az oda kiírt számokat nem írták át még ideiglenesen se a többi helyre, mondjuk valami olyasmivel, hogy a tábla és megállócsere alatt, itt állnak meg a járművek.
A délelőtt maradék részét nézelődéssel töltöttük, window shopping, a jó idő hiánya miatt. Azért búcsúzóul lementünk a tengerparta elmajszolni a szendvicseket, dacolva a köddel, párával. Végül még egy adag chipset is vettünk, hogy legyen valami meleg bennünk, természetesen ecetesen. Egyébként az ecettel meglocsolt sültkrumpli osztatlan sikert aratott a páromnál is. Nem is beszélve a boltban kapható Salt and Vinegar ízesítésű chips-ről. Vajon nálunk miért nem árulnak ilyet? Meg koktélrákosat? Pedig ugyanaz a Walker’s nálunk is feltűnik (igaz az angoloknál meg nincs paprikás, ami egyébként is rossz).
Jayne-nel sikerült beszélni, megegyeztünk, ha megérkezünk Horsham-ba újra egyeztetünk, hogy hol s mikor találkozzunk.
Persze alig hogy felültünk a buszra kisütött a nap, úgyhogy nagyon szép időben sikerült végignézni az angol vidéket, a kis falukat, a hatalmas sövénnyel és bejáróval rejtegetett vidéki házakat. A busz egy órán át keringett szűk utakon, viszont fele annyiba került, mintha vonatoztunk volna, igaz akkor 1x még át is kellett volna szállnunk.
Jayne és Roger semmit se változtak az elmúlt három évben, talán csak a frizurájuk, mint ahogy a 18 éves Natalia se nőtt egy centit se, ellentétben George-dzsal és Francescával, aki ugyan nőtt, viszont egyébként sajnos nem sokat fejlődött. Miután megérkeztünk a házhoz, tettünk egy jó nagy sétát a környező mezőkön. Gyönyörűen sütött a nap, legeltek a lovak, nyíltak a harangvirágok. Még a párom is megállapította, akinek az egész angol épitkezés és házkultúra, amiért én annyira rajongtam nagy csalódás volt, hogy azért egy ilyen helyen élni tényleg minden pénzt megérne. Direkt a kedvemért házigazdánk egész délelőtt indiai kajákat főzött, méghozzá jó fűszereseket, mert tudták, hogy szeretjük az ilyesmit, de a biztosnág kedvéért, ha valamit nem éreznénk elég csípősnek adtak Tabasco szószt is. A jó hangulatú vacsorán persze ott volt a szomszéd házaspár is gyerekestül, hisz velük is legalább olyan jóban voltam annak idején mint munkaadóimmal (gyerekek nőttek, szülők enyhén öregedtek). Két meglepetés volt, egyrészt, hogy nem iszom, ennek okának mindenki nagyon örült, valamint a vacsi végén kaptam egy szülinapi tortát is (ami hétfőre lett volna esedékes). Meg is hatódtam rendesen és még beszédet is kellett rögtönöznöm.

Continue Reading

Május 4. csütörtök

Nem volt éppen nyugodt éjszakánk, ismeretlen helyen első nap ez naív ötlet is lett volna. Ráadául aránylag új volt számunkra az a felállás, hogy közös ágy, közös takaró. Mindenesetre az ember hajnalban felébredt és elhatározta, hogy akkor ő elmegy fotóz napfelkeltét, meg reggeli várost. Csakhogy a nap addigra már felkelt. Úgyhogy visszatért kb 1 óra múlva, visszafeküdt és tovább húztuk a lóbőrt, negyed kilencig, ugyanis előző este a srácnak azt mondtuk inkább fél kilenckor kérjük a reggelit, mint később. Úgyhogy gyorsan összekaptuk magunkat és megettük az English breakfast-et (ami ugye áll ilyen olcsóbb helyeken pirítósból, kolbászból, bacon szalonnából, tükörtojásból és babból). Aztán elindutunk városnézni.
Az idő nagyon kedvezőnek ígérkezett. A hivatalos látnivalók mellett, mint a Royal Pavilion a Lanes meg a móló belefutottunk az új Jubilee Könyvtár pazar üvegépületébe is. Azt hiszem, az angolok imádják ezeket a fajta épületeket, később láttuk Londonban a Temze parton, hogy rengeteg csupa átlátszó irodaépületet húztak fel mostanában. De fényképeztünk pubot, meg vegetáriánus cipőket is.
Az ebédet a tengerparton fogyasztottuk el, ami lássuk be az egyik legjobb dolog Brightonban, már csak ücsörögni is megéri meg nézelődni. Mi is legalább másfél órát töltöttünk a napon, aminek meg is lett másnapra a látszatja. Szép színünk lett. Megszemléltük a Pier kínálatát is, főleg ami az őrült hintákat illeti, amik a szabadesés elvén alapulnak. Már attól kavargott a gyomrom, hogy végignéztük, ahogy fel-le mozognak, forognak az emberek hatalmas távolságokon. Annak ellenére, hogy a mólón mindenhol ki van írva, kérjük ne etessék a sirályokat, azok tömegesen szállnak a környéken.
Még elindultunk a Marina öböl felé is, de ahogy közeledtünk egyre inkább azt láttuk, hogy a kikötőből bevásárlóközpontot csináltak, hát inkább visszafordultunk.
Természetesen nem hagyhattuk ki, hogy fish and chipset együnk, igaz a végén nem a legjobb helyet választottuk ki, viszont a pasi, aki kiszolgált a szemünk előtt hordott ki egy szívinfarktust. De legalábbis erősen markolászta a bal mellkasát, amíg velünk foglalkozott.
Este megnéztünk 2 ingatlanos műsort is a tévében, amelyben angol házaspárok külföldön akartak házat venni. Eléggé furák voltak az elképzeléseik, hogy mégis milyen helyen akarnak és mennyiért. Aki hajlandó volt kompromisszumot kötni, annak sikerült, aki nem, az még mindig keres. Ja meg láttam én is egy Dr. House-t végre.
A poén meg még az volt, hogy bár ígértem, bejelentkezem Jayne-nél, képtelen voltam felhívni. A telefonomban lévő 3 évvel korábban még működő mobil számot nem ismerte fel a szolgáltató. A vonalas számra jól emlékeztem, elvégre vagy tíz éve rengetegszer elmondtam itt-ott amott, de valahogy a körzetszám az nem stimmelt. Hát gondoltam, legrosszabb esetben busszal megyünk ki hozzájuk, hisz ott tesz le szemben velük a Horsham Guilford járat.

Continue Reading

Május 3. szerda

Az egész úgy kezdődött, hogy jó nagyokat vitatkoztunk a Mission Impossible 3-on. Szerintem korrekt akciófilm volt, bár Tom Cruise még mindig szar színész és lassan Rékasi Károly hangja is idegesíteni kezd alapból, ennek ellenére jól szórakoztam, ráadásul még ingyen kólát és pattogatott kukoricát is kaptunk. A párom pedig látványosan végigunatkozta az egészet, minden jelenetben talált hibát és nagy kakinak értékelte az egész filmet. Ezen még másnap, pakolás közben is fel tudott húzni, mert nem értettem miért kell egy szórakoztató akciófilmben a kákán is csomót keresni. Én jól éreztem magam, nem hiszem, hogy még 1x megnézném valaha is, de ennél több szót nem is kell rá vesztegetni.
Mivel nem sikerült lepasszolni Cicáéknak, végül a szomszédba hagytam a kulcsot az Évánál, mielőtt elhúztunk a reptérre, bedobtam a postaládájába, mert pont 3-án estére ígérték a rovarirtást, legalább oda is be tudta a pálcikás embereket engedni. Jó korán kiértünk hát a reptérre (busszal mentünk mert rájöttünk, hogy 1 átszállással megoldható a dolog, ráadásul szinte a házunk előtt áll meg oda-vissza a BKV), s a Ferihegy 1-en olyan sok mindent nem lehet csinálni, viszont így tuti az A beszállási csoportba kerültünk az EasyJetnél, hát volt jó helyünk. Ablaknál a párom ült, akinek ez volt az első repülőútja, én meg éppen olyan állapotban voltam, hogy ha sokáig néztem ki a kis ablakon, szédülni kezdtem. Szóval nem volt közelharc emiatt.
Gatwicken leszállva egész hamar megtaláltuk a vasutat, ráadásul pont 5 perccel a Brightonba tartó szerelvény előtt vettünk jegyet, hát arra se kellett várni. A vonaton jó magyar szokás szerint megettük a szendvicseinket, ezzel mintegy letudva a vacsorát is. Nyolc után értünk Brigthonba, ahol kb 15 perces gyaloglás után megtaláltuk a szállásunkat. Ahogy a nagy könyvben meg volt írva. Egy lakóház 8 szobája van átalakítva BandB-vé, mindegyikbe állítottak be mosdót és zuhanyzót, WC azonban csak közös volt. Mi a másodikon a 6-os szobát kaptuk (szerintem pont az van a képen), innen 1-et kellett felfele menni ha szükségünk volt.
Még aznap este tettünk egy sétát a tengerparton, majd elmentünk bevásárolni a közeli Somerfieldbe, hogy másnapra is legyen szendvicsalapanyag. Mint kis pénzű túristák kiatláltuk, hogy reggelit kapunk a szállásainkon, ebédre viszünk magunkkal szendvicseket, italt, gyümölcsöt, vacsorát pedig eszünk valami olcsóbb vagy gyors étteremben. S ehhez tartottuk is magunkat.

Continue Reading

A nagy beszámoló

Ugyan írogattam hébe-hóba Angliából, de azért nem történt meg a teljes beszámoló. Úgyhogy most fel lehet kötni a gatyákat, mert jön. Egyrészt magamnak, másrészt, akit érdekel. Akit meg nem, ne olvasson tovább, várja meg a legközelebbi postomat 😛

Június 19. csütörtök

A húgom azt ígérte, hogy dél és ¼ 1 körül jönnek értem, hogy legyen mindenre időnk, a gép 14 50kor indult. Nem hittem benne, de ideértek értem már délben. Meg is lepődtem rendesen. Repülőútról lásd alább, Gatwick nem változott, talán a környezete lett jobban kifejlődve. Vacsorára indiai kaja volt, amit elhoztunk a vendéglőből. Persze lecsaptam a legcsípősebbre a menün (Chicken Vindaloo) így aztán még véletlenül se akarta megkóstolni senki azt, amit én kértem. Gyengék. Éjszakába nyúlóan beszélgettünk, kint a szabadban, egy-egy pohár bor társaságában. Közben hazaértek a szomszédék is, ahol szintén megállapíthattam, hogy a gyerekek megnőttek, de a szülők nem nagyon változtak. Vagyis ez épp úgy volt csak igaz, hogy Ann rengeteget fogyott, azt az Atkins diétát csinálta, mint mondta, amit nekem is állandóan ajánlgatnak spam-ek, de mivel egy kategóriába szokott esni a Viagravásárlós levelekkel, hát kapásból törlöm őket, míg a férje, Michael (alias Iron Mike, miután a fél délelőttjét vasalással töltötte) kopaszodott és őszült.
George szobáját kaptam meg, neki emeletes ágya volt, az az IKEA fajta, aminek az alját meg íróasztalnak lehet használni. Nehezen ment az elalvás, hiába voltam teljesen fáradt, részben a hely miatt, másrészt meg kint a patio-n két kis medence van halakkal, amelyekbe állandóan csobog a víz és nagyon tudott idegesíteni.

Június 20. péntek

Reggel a gyerekek elhúztak az iskolába (taxival, ugyanis nem járatnak feléjük iskolabuszt, inkább taxikat fizetnek, akik felszedik a környéken lakó srácokat és beviszik őket a városi iskolákban. Még a legkisebb lánynak is, aki egyébként autista taxija volt, igaz neki kísérője is volt, míg a két nagyobb gyerek már egyedül ment) elindultunk Haywards Heathbe. Egy csomó ideig gondolkodtam rajta, hogy valami közöm volt nekem anno ehhez a kisvároshoz, aztán útközben beugrott, hogy első körben ide jártam nyelviskolába egy fél évig.
Nekem az volt a feladatom, hogy találjak valami militarysat, míg Jayne a helyi kórházba ment felvételi beszélgetésre, ott akar ugyanis elhelyezkedni, mert az a terve, hogy feladja a kerttervezést, műtősnek képezteti ki magát. Tanulni Guilfordban fog, de kell egy kórház, ahol alkalmazzák és támogatják, így aztán nem kéne ösztöndíjat fizetnie. Nézelődtem, mászkáltam, kiderült, hogy nemcsak nagy áruházakban de ilyen kisvárosi könyvesboltokban is kinyitnak majd, csak hogy éjfélkor mindenki aki akarja, hozzájusson a Harry Potter 5. részéhez.
Végül találtunk egy charity shopban zöld pólót, meg kinéztem magamnak egy nadrágot a Next-ben, gondolva, ha már kell venni akkor olyan legyen, amit ne csak 1 alkalomra, de többször is hordhassak. Halásznadrág ügyben úgyis pótlásra szorulok. Meg úgy döntött Roger és Jayne, hogy vesznek egy új kártyát valamelyik régebbi telefonjukba, hogy olcsóbb legyen nekik is, meg nekem is, ha keresnek. Ugyanis reggel kipróbálgattuk, hogy milyen számon tudom is őket hívni, mire kaptam egy SMSt, hogy Hahó, vészesen fogy a pénze. Ami korántsem volt olyan kellemes, mint az érkezésemkor kapott féltucat SMS, amelyben az összes angol mobilszolgáltató külön üdvözökt.
Visszafelé a vásárlást Horshamben fejeztük be, még a partira is vettünk ezt meg azt, ebédeltünk (paradicsomos, salátás pestós csirkés szendvicset), valamint miután felpróbáltam még jó pár gatyát mégiscsak a NEXTes lett az enyim, amire elsőre beleszerettem. Este felállítottuk George sátrát az udvarban, mert érkezett Natalia egyik barátnője aki vele aludt egy szobában, így a kissrác kiszorult a kertbe, de nem bánta, mert másnap estére az volt a terv, hogy még két fiú jön és sátrazik mellette.
Elmentünk megnéztük a nagy titokban készült tortát, amit Ann készített, aztán bepakoltunk a kocsikba, hogy másnap ezzel ne kelljen törődni. Az este az előző napihoz hasonlóan bort szürcsölgetve, beszélgetve telt kint félig a szabadban, félig a konyhában, ahol ügyelni kellett a másnapi tavaszi tekercsek sütögetésére.

Június 21. szombat

A nagy nap. Reggel elindultunk hát Jayne-nel, hogy felvegyük a községháza kulcsát. Először persze rossz házhoz mentünk, aztán meg a kapu melletti rejtekhelyről rossz kulcsot hoztunk el. De aztán bejutottunk és nekiláthattunk a díszítésnek. Felállítottunk kint egy katonai sátrat, a nagytermet feldíszítettük, minden vagy katonai állomáshelyre, vagy magára a M*A*S*Hre emlékeztetett. Na meg az ötvenes évekre. A gyerekeknek sok hasznát nem lehetett venni, ugyanis még délelőtt beugrottak a Tescoba és megvették a Harry Pottert, így főleg annak olvasásával voltak elfoglalva. Nem lehetett semmi látvány a bevásárlóközpontban, hogy mindenki a hétvégi nagy kosarát tologatja, ami tele van mindenféle enni meg innivalókkal meg egy Harry Potter könyvvel, Ugyanis itt lehetett legolcsóbban megkapni, 15 font helyett alig 10ért. Délután volt még egy forduló, kipakoltuk a piákat, aztán még 1x haza, megérkezett még a két srác, akiknek a szülei ugyan nem értek rá, de azért rendesen ott maradtak vagy egy órát, pedig végig azt mondogatták, hogy Jajj, nektek még egy csomó dolgotok van, hogy ilyen nagy partit rendeztek!, de csak ücsörögtek tovább és beszéltek. Legalább hoztak egy üveg jó pezsgőt, amit megittunk. Aztán zuhany, felöltözés, bébiszitter megvárása, aki Frankie-re vigyáz, majd irány vissza, hogy a piákat, kajákat előkészítsük. A vendégek kicsit lassan kezdtek el gyülekezni, addigra a gyerekek már rendesen felhajtottak nem egy pohár Pimm’st. Majdnem mindenki tényleg zöldben jött, esetleg hawaii mintás ingben, vagy doktornak, ápolónak öltözve. A legjobb Roger egyik régi haverja volt, akiről egyszerűen nem bírtam levenni a szemem, mikor megérkezett, ugyanis egy az egyben mintha Gálvölgyi Jánost láttam volna. Megbíztam Iron Mike-ot (aki digitálisan felszerelkezve mászkált), hogy csináljon róla képeket, de később én is be lettem mutatva Chrisnek, akit teljesen felvillanyozott a dolog, hogy ha eljönne Magyarországra, akkor igazából ingyen élhetne, mert mindenki híres embernek nézné és a kegyeit lesné. Volt élő zene is, öttagú együttes szaxofonossal, néger gitárossal, ennek megfelelően főleg reagge-t meg klasszikusokat játszottak Van Morrisontól a Stones-ig, kilenctől éjfélig, s szinte egyfolytában roptam, nagyot táncoltam, már rég ekkorát. Ilyenem van kicsiben!Közben alig ittam, de ahhoz képest amennyi pia és vendég volt, egész sok maradt még másnapra is. (Roger cége szponzorálta a dolgot, nemcsak majd minden kollegája eljött, de volt Greygoose vodka is töméntelen mennyiségben) A torta nagy siker volt, Ann egy Skyelectric pályát készített, amin matchbox Mini Cooperek száguldoztak, Rogernek ugyanis fiatalkorában mindig Minije volt. Éjfélkor szigorúan vége kellett lennie a bulinak, de egész sokan maradtak segíteni elpakolni, így nagyjából elrendeztünk mindent, másnap reggelre csak egy gyors padlótörlés és a sátor lebontása maradt. Így is kettőkor kerültünk ágyba.

Június 22. vasárnap

Igazából Roger születésnapja csak decemberben lesz, de pont a két ünnep között, s mivel a 40.-re, bár nagy bulit szerveztek, egy csomóan nem jöttek el, ezért gondolta most ezt ki Jayne, hogy akkor a fél évszázad legyen fél évvel előrehozva. Ráadásul rengeteg embert a vendégek közül meghívtak vasárnapra is egy kis BBQ-ra. Persze vasárnap volt borult az idő és esett itt ott az eső. Mire én felkeltem, addigra Jayne már megjárta a buli helyszínét, leszedték amit tudtak, aztán visszaadták a kulcsokat (ugyanis 9ig ennek meg kellett történnie). Közben Iron Mike megérkezett a CDvel, úgyhogy szépen végignéztük azt a 190 fényképet amik előző este készültek. Aztán megint kivettem a részemet az előkészületekből, takarításból salátakészítésből. Úgy tűnt, hogy pont jó idő lesz, mire hivatalosan elkezdődik a BBQ.
De azért volt pár perc, amikor Rogernek esernyővel kellett a kolbászokat sütögetnie. Persze nem jött el annyi ember, mint amennyit meghívtak, biztos nem egypáran másnaposságból kifolyólag későn ébredtek és nem volt energiájuk még egy bulira. Mire az utolsó vendég is elment és már csak Mike meg Ann maradtak, mindenki rendesen leengedett. Szerencsére, az idő viszont teljesen feljavult. A gyerekek elhasaltak a tévé előtt, a lányok Harry Pottert olvastak, a fiúk meg a Mátrixot nézték, amit Roger kapott a szülinapjára. Mi a többi ajándékot, főleg könyvek voltak, nézegettük, a legjobb a Douglas Adams féle The Meaning of Liff volt, eredeti kiadás. Az az ajándék pedig, ami a legmeglepőbb és a legeredetibb volt, s komolyabb keresgélést igényelt: egy 1953 december 29-i Times volt. Ja és estére nagyon kellemes lett az idő. Végre megkóstolhattam a tortát is és az egyik Mini Coopert, a pirosat, fehér tetővel megkaptam róla. Aztán borozgatás, beszélgetés kint a szabadban.

Június 23. hétfő

Egy kis darab a nagy városbólReggel irány London. Jayne maga is iskolába ment, ami amolyan heti egy nap, és főleg azzal foglalkozik, hogyan lehet kezelni az olyan szülőket, rokonokat, akik megtudják, hogy gyermekük fogyatékos. Én anno ott voltam, amikor Francescáról kiderült, hogy ha minden igaz, autista. Nem volt egyszerű és csak csodálni tudom a szülőket, akik szinte mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kislánynak normális családi életet biztosítsanak, úgy kezeljék mint egészséges testvéreit de mind e mellett spéci iskolába járassák és költséget ne kíméljenek, hogy megtalálják azt a megoldást amivel a legtöbbet segíthetnek rajta. Hatalmas emberiességet jelent ez.
Magammal vittem a kockást, hogy na majd a vonaton bepótolom a lemaradásomat, de alig írtam bele.
A Victoriától elindultam hát, persze nagy vagányan nem vettem-vittem útikönyvet, gondoltam majd szerzek valami turista helyről térképet, elég lesz az, meg az emlékezetemre való hagyatkozás. Persze mindenhol csak a méregdrága busztúrákat hirdették, hát követtem a táblákat és az ösztöneimet. Elsétáltam a Buckingham palotáig, ott úgyse kell csak 1 órát várnom és megnézhetem az őrségváltást, útközben az egyik Whittard’sban kinéztem a teás ajándékokat. De aztán annyi hangos amerikai gyülekezett, hogy fogtam magam és otthagytam az egészet. Elmentem a National Gallery-be, aztán Leicester Square (sajnos nem jegyeztek aznapra semmi filmbemutatót, pedig érdemes lett volna megnézni egy ilyet), Piccadily Circus, Covent Garden. Elmetróztam a British Library-be, éppen Hamlet kiállítás volt úgyhogy meghallgattam Daniel Day-Lewist és a Szellem jelenetet. Ott is ebédeltem. Roger ajánlotta, hogy menjek el a King’s Cross pályaudvarra, fényképezzem le a 9-es és 10-es vágány közti peronrészt, esetleg vegyek rá valakit, hogy fusson neki a falnak, s bizonyítékként meg lenne örökítve, hogy Muglik vagyunk, de éppen körbe van ásva az épületegyüttes és a melegben (reggel még jól jött a széldzsekim, de addigra már 25 köré ment a hőmérséklet) nem volt kedvem felidézni milyen is amikor egy nagyvárosban útfelújítás folyik. Visszatértem hát a Charing Cross Roadra, megnézegettem a kedvenc könyvesboltjaimat, majd sétáltam a Regent Streeten, Bond Streeten. Magamba ittam a délután felélénkülő várost. Míg délelőtt szinte csak turisták voltak mindenütt, három felé már nyüzsgött a city. Tátottam a számat, jegeskávét akartam inni, de aztán valami karamellás frappé lett belőle valamelyik Starbucksban, ahol végre megpihentem. Végül fel kellett szállnom a vonatra. Közben vásároltam ezt-azt, valamint visszaúton a Green Parkon és St. James Park mellett rájöttem, hogy valami van ott a levegőben amitől már reggel is hatalmasakat tüsszögtem, pedig nem vagyok egy allergiás, pollenekre érzékeny fajta.

Június 24 kedd

Brighton. Reggel a gyerekek elmentek suliba, majd mi is útra keltünk Jayne-nel. Előbb jött egy Posta, ahol mondtam a pasinak, hogy ugyan hagyja, bármilyen nagy is a Prince Williamről készült spéci bélyeg, azért mégis kuriózum azzal hazaküldeni a képeslapokat a családnak. Rányálaztam én azokat a helyükre (s azóta megkaptam a helyes visszajelzéseket, mindenki kézhez kapta őket). Jayne-nel elsősorban bevásárló túrának terveztük a napot, plussz célkitűzésem volt Fish and Chips-et enni a tengerparton, természetesen ecettel. Így aztán a North Lane-en parkoltunk, végigjártuk az édes kis üzleteket (bár tartóztattam magam a könyvesboltoktól), majd beszabadultunk a leárazott designer cuccok boltjába, a Tk.Maxxba, ahol hosszas nézelődés után végül is vettem egy pulcsit a kedvesnek. Kávézás egy menő hotel belső teraszán, ahol kimondottan forróság volt, védve a széltől. Aztán irány a tengerpart és a móló. Sütött a nap, elővigyázatosan otthon bekentem magamat naptejjel és bizony, sikerült is barnulnom. Úgy jöttem bizony haza, mintha nem is Angliában, hanem a Horvát tengerparton nyaraltam volna. Séta a mólón, fénykép készítése az év elején leégett régi mólóról. Megvolt a Fish and chips is az egyik tengerparti büfében is. Jayne azon tréfálkozott, ha valaha eljönnek Magyarországra, nekem ajándékba Ecetes chipszet és sportcipőbe való levágott – alias trainer liner, nagy felfedezés, rendesen feltankoltam belőlük, mert eddig teljesen prózai módon csupán leszabtam a rendes sport-zoknikat, hogy nyáron is tudjam őket sportcipőben használni – zoknikat kell hozniuk (oké, lehet, hogy itthon is lehet ilyet kapni, de nem bármely zoknisnál, csak menő sportmárkákban láttam és igen, sajnáltam volna rájuk a pénzt, míg kint nem). Aztán mentünk tovább a Pierben sikerült a húgomnak bögréket venni, meg elrakni a katalógusukat, hogy használhassa lakberendezési tanácsadónál. A Virginben feltankoltam DVDből, majd még Disney shop Dórinak és pólóvásár. Elégedetten értünk haza. Jayne minden gyereknek vett valamit (sortot George-nak, tangákat Natalia-nak, papírsárkányt Franike-nek), azért aztán amikor hazaértünk kimentünk Frankie-vel a mezőre, s bár alig volt szél, én azért rohangásztam rendesen, hogy kicsit repüljön az UFO szerű csillogó micsoda, amit a kislány roppant élvezett. Nem tudom, mennyire emlékezett rám, mindenesetre ott tartózkodásom alatt kaptam néhány mosolyt és vasárnap este néhány puszit is tőle. Az utolsó estén kitűnő idő volt, kinti vacsorára, borozgatásra alkalmas (milyen meglepő 😀 ).

Június 25 szerda

Reggel bevitettem magam Horshamba, hogy elintézzem az ajándékvásárlást, bevásárlást (Whittard teák, Body Shop, zoknik! stb.) na meg még céges pénzből is volt mit költenem. Sajnos azért mégiscsak a délelőtt állt csupán rendelkezésemre, de azért örülök, hogy az angoloknál az üzletek nem 10kor, hanem már 9kor nyitnak, így volt elegendő időm. Megtanultam már korábban, hogy külföldön nem érdemes semmit átváltani forintra, mert akkor visszakozok mindentől azon a címen, hogy itthon ez jóval olcsóbb. De hogy a nagyobbik húgom is mondta, azért ez mégiscsak angliai ajándék. Így aztán csak azt figyeltem, mennyi volt nálam fontban, amit egyébként is kint akartam elkölteni. Feltankoltam rendesen ebből, abból, de mire fél kettőkor hazaértem még mindig tudtam volna mit venni. Így is még várt rám, hogy átnézzük Roger repicuccait, kiválogathassam a pólókat, pulcsikat, amiket hazahozhatok, apró ajándékokat (Greygoose gyertyák, passoa kulcstartó, Remy Martin póló, Jagermeister kötény stb.), elintézzek Jayne-nek egy hotmailes elérést, és bár nagyvonalúan gondoltam a pakolásra, bizony fél órám ráment. Mivel meg kellett várni, míg legalább Natalia hazatér, hogy vigyázzon Frankie-re, az utolsók közt érkeztem Gatwickre, így aztán nem sok időm maradt a Duty Free-re, de azért vettem néhány fémdobozos Walker’s shortbreadet, After Eight-et és Cadbury’st meg egy üveg Bombay Sapphire gint. Persze majdnem a legutolsó kapun kellett beszállni, pedig először azt hittem, túloznak, amikor azt írják ki, hogy negyed órát szánjunk rá, hogy eljussunk a 46-os kapuig. De nem. Ugyan fél órával később kaptuk meg a felszállási engedélyt, mint hirdették, bőven időben hazaértünk, a menetrend szerinti érkezéshez képest három perccel korábban már kint álltam Ferihegyen és még nekem kellett a páromra várni.

Röviden: kevés volt. Örülök, hogy ott jártam, újra, remélem valamikor tudom nekik viszonozni a vendéglátást, de legalábbis igyekezni fogok, hogy tartsam a kapcsolatot. Ennyit megérdemelnek.

Continue Reading

Tapasztalat

Ma Londonban majdnem mindenhol a kiszolgaló személyzet vegyes bőrszínű volt, sehol egy igazi angol. Rádásul legalább 3 helyen sikerült kifognom a betanítás alatt álló fiatal munkatársat. Némelynek nehezére esett leolvasntatni a vonalkódot a géppel.
Holnap irány Brighton.

Continue Reading

AngolOK

Üdvözöljük Angliában. Természetesen szerencsésen megerkeztem. Hugomek vittek ki a reptérre, egy kicsit kellett Dórival mozgólépcsőzni, de bőven időben voltunk. A járat is elindult ahogy kellett, nem voltunk sokan, kábe a gép fele ha teli volt, így aztán nem ült mellettem senki. Nem kértem piát, mert pont elfogyott a tonik a ginhez. A párhuzamosan ülő manusz kólával volt kénytelen inni az övét. Időben le is szálltunk, csupán az Immigration officerek dolgoztak marha lassan. Szerencsére jó sort választottam, a másikból amerikaiak panaszkodtak, hogy már egy órája állnak és várják hogy sorra kerüljenek. Na nem mintha náluk jobban mennének a dolgok ha valaki be akarja tenni a lábát az országukba. Csak persze ezt ők nem érzékelik :D.
Jayne es Natalia vártak rám a reptéren. A gyerekek nővésén le lehet mérni az idő múlását. Amit persze elfelejtettem az az, hogy Roger szülinapi bulijának témája a M.A.S.H. 4077 lesz, úgyhogy ma el kellett menni és keríteni magamnak valami military kinezetű dolgot. Egy zöldes pólóval és egy klassz gatyával lettem gazdagabb e célból.
Ja és nincsenek ékezetek, mert még az alt se működik ezen az Applen. Viszont tuti új gép, a gyerekek most kapták a tavasszal. Jah és az idő semmiben sem különbözik attól amit otthon hagytam. Hét ágra süt a nap, 25 fok körül van a hőmeéséklet, hiába hoztam magammal tehát hosszú ujjú cuccokat. Szerintem maradnak a táskámban.

Continue Reading