Ugyan írogattam hébe-hóba Angliából, de azért nem történt meg a teljes beszámoló. Úgyhogy most fel lehet kötni a gatyákat, mert jön. Egyrészt magamnak, másrészt, akit érdekel. Akit meg nem, ne olvasson tovább, várja meg a legközelebbi postomat 😛

Június 19. csütörtök

A húgom azt ígérte, hogy dél és ¼ 1 körül jönnek értem, hogy legyen mindenre időnk, a gép 14 50kor indult. Nem hittem benne, de ideértek értem már délben. Meg is lepődtem rendesen. Repülőútról lásd alább, Gatwick nem változott, talán a környezete lett jobban kifejlődve. Vacsorára indiai kaja volt, amit elhoztunk a vendéglőből. Persze lecsaptam a legcsípősebbre a menün (Chicken Vindaloo) így aztán még véletlenül se akarta megkóstolni senki azt, amit én kértem. Gyengék. Éjszakába nyúlóan beszélgettünk, kint a szabadban, egy-egy pohár bor társaságában. Közben hazaértek a szomszédék is, ahol szintén megállapíthattam, hogy a gyerekek megnőttek, de a szülők nem nagyon változtak. Vagyis ez épp úgy volt csak igaz, hogy Ann rengeteget fogyott, azt az Atkins diétát csinálta, mint mondta, amit nekem is állandóan ajánlgatnak spam-ek, de mivel egy kategóriába szokott esni a Viagravásárlós levelekkel, hát kapásból törlöm őket, míg a férje, Michael (alias Iron Mike, miután a fél délelőttjét vasalással töltötte) kopaszodott és őszült.
George szobáját kaptam meg, neki emeletes ágya volt, az az IKEA fajta, aminek az alját meg íróasztalnak lehet használni. Nehezen ment az elalvás, hiába voltam teljesen fáradt, részben a hely miatt, másrészt meg kint a patio-n két kis medence van halakkal, amelyekbe állandóan csobog a víz és nagyon tudott idegesíteni.

Június 20. péntek

Reggel a gyerekek elhúztak az iskolába (taxival, ugyanis nem járatnak feléjük iskolabuszt, inkább taxikat fizetnek, akik felszedik a környéken lakó srácokat és beviszik őket a városi iskolákban. Még a legkisebb lánynak is, aki egyébként autista taxija volt, igaz neki kísérője is volt, míg a két nagyobb gyerek már egyedül ment) elindultunk Haywards Heathbe. Egy csomó ideig gondolkodtam rajta, hogy valami közöm volt nekem anno ehhez a kisvároshoz, aztán útközben beugrott, hogy első körben ide jártam nyelviskolába egy fél évig.
Nekem az volt a feladatom, hogy találjak valami militarysat, míg Jayne a helyi kórházba ment felvételi beszélgetésre, ott akar ugyanis elhelyezkedni, mert az a terve, hogy feladja a kerttervezést, műtősnek képezteti ki magát. Tanulni Guilfordban fog, de kell egy kórház, ahol alkalmazzák és támogatják, így aztán nem kéne ösztöndíjat fizetnie. Nézelődtem, mászkáltam, kiderült, hogy nemcsak nagy áruházakban de ilyen kisvárosi könyvesboltokban is kinyitnak majd, csak hogy éjfélkor mindenki aki akarja, hozzájusson a Harry Potter 5. részéhez.
Végül találtunk egy charity shopban zöld pólót, meg kinéztem magamnak egy nadrágot a Next-ben, gondolva, ha már kell venni akkor olyan legyen, amit ne csak 1 alkalomra, de többször is hordhassak. Halásznadrág ügyben úgyis pótlásra szorulok. Meg úgy döntött Roger és Jayne, hogy vesznek egy új kártyát valamelyik régebbi telefonjukba, hogy olcsóbb legyen nekik is, meg nekem is, ha keresnek. Ugyanis reggel kipróbálgattuk, hogy milyen számon tudom is őket hívni, mire kaptam egy SMSt, hogy Hahó, vészesen fogy a pénze. Ami korántsem volt olyan kellemes, mint az érkezésemkor kapott féltucat SMS, amelyben az összes angol mobilszolgáltató külön üdvözökt.
Visszafelé a vásárlást Horshamben fejeztük be, még a partira is vettünk ezt meg azt, ebédeltünk (paradicsomos, salátás pestós csirkés szendvicset), valamint miután felpróbáltam még jó pár gatyát mégiscsak a NEXTes lett az enyim, amire elsőre beleszerettem. Este felállítottuk George sátrát az udvarban, mert érkezett Natalia egyik barátnője aki vele aludt egy szobában, így a kissrác kiszorult a kertbe, de nem bánta, mert másnap estére az volt a terv, hogy még két fiú jön és sátrazik mellette.
Elmentünk megnéztük a nagy titokban készült tortát, amit Ann készített, aztán bepakoltunk a kocsikba, hogy másnap ezzel ne kelljen törődni. Az este az előző napihoz hasonlóan bort szürcsölgetve, beszélgetve telt kint félig a szabadban, félig a konyhában, ahol ügyelni kellett a másnapi tavaszi tekercsek sütögetésére.

Június 21. szombat

A nagy nap. Reggel elindultunk hát Jayne-nel, hogy felvegyük a községháza kulcsát. Először persze rossz házhoz mentünk, aztán meg a kapu melletti rejtekhelyről rossz kulcsot hoztunk el. De aztán bejutottunk és nekiláthattunk a díszítésnek. Felállítottunk kint egy katonai sátrat, a nagytermet feldíszítettük, minden vagy katonai állomáshelyre, vagy magára a M*A*S*Hre emlékeztetett. Na meg az ötvenes évekre. A gyerekeknek sok hasznát nem lehetett venni, ugyanis még délelőtt beugrottak a Tescoba és megvették a Harry Pottert, így főleg annak olvasásával voltak elfoglalva. Nem lehetett semmi látvány a bevásárlóközpontban, hogy mindenki a hétvégi nagy kosarát tologatja, ami tele van mindenféle enni meg innivalókkal meg egy Harry Potter könyvvel, Ugyanis itt lehetett legolcsóbban megkapni, 15 font helyett alig 10ért. Délután volt még egy forduló, kipakoltuk a piákat, aztán még 1x haza, megérkezett még a két srác, akiknek a szülei ugyan nem értek rá, de azért rendesen ott maradtak vagy egy órát, pedig végig azt mondogatták, hogy Jajj, nektek még egy csomó dolgotok van, hogy ilyen nagy partit rendeztek!, de csak ücsörögtek tovább és beszéltek. Legalább hoztak egy üveg jó pezsgőt, amit megittunk. Aztán zuhany, felöltözés, bébiszitter megvárása, aki Frankie-re vigyáz, majd irány vissza, hogy a piákat, kajákat előkészítsük. A vendégek kicsit lassan kezdtek el gyülekezni, addigra a gyerekek már rendesen felhajtottak nem egy pohár Pimm’st. Majdnem mindenki tényleg zöldben jött, esetleg hawaii mintás ingben, vagy doktornak, ápolónak öltözve. A legjobb Roger egyik régi haverja volt, akiről egyszerűen nem bírtam levenni a szemem, mikor megérkezett, ugyanis egy az egyben mintha Gálvölgyi Jánost láttam volna. Megbíztam Iron Mike-ot (aki digitálisan felszerelkezve mászkált), hogy csináljon róla képeket, de később én is be lettem mutatva Chrisnek, akit teljesen felvillanyozott a dolog, hogy ha eljönne Magyarországra, akkor igazából ingyen élhetne, mert mindenki híres embernek nézné és a kegyeit lesné. Volt élő zene is, öttagú együttes szaxofonossal, néger gitárossal, ennek megfelelően főleg reagge-t meg klasszikusokat játszottak Van Morrisontól a Stones-ig, kilenctől éjfélig, s szinte egyfolytában roptam, nagyot táncoltam, már rég ekkorát. Közben alig ittam, de ahhoz képest amennyi pia és vendég volt, egész sok maradt még másnapra is. (Roger cége szponzorálta a dolgot, nemcsak majd minden kollegája eljött, de volt Greygoose vodka is töméntelen mennyiségben) A torta nagy siker volt, Ann egy Skyelectric pályát készített, amin matchbox Mini Cooperek száguldoztak, Rogernek ugyanis fiatalkorában mindig Minije volt. Éjfélkor szigorúan vége kellett lennie a bulinak, de egész sokan maradtak segíteni elpakolni, így nagyjából elrendeztünk mindent, másnap reggelre csak egy gyors padlótörlés és a sátor lebontása maradt. Így is kettőkor kerültünk ágyba.

Június 22. vasárnap

Igazából Roger születésnapja csak decemberben lesz, de pont a két ünnep között, s mivel a 40.-re, bár nagy bulit szerveztek, egy csomóan nem jöttek el, ezért gondolta most ezt ki Jayne, hogy akkor a fél évszázad legyen fél évvel előrehozva. Ráadásul rengeteg embert a vendégek közül meghívtak vasárnapra is egy kis BBQ-ra. Persze vasárnap volt borult az idő és esett itt ott az eső. Mire én felkeltem, addigra Jayne már megjárta a buli helyszínét, leszedték amit tudtak, aztán visszaadták a kulcsokat (ugyanis 9ig ennek meg kellett történnie). Közben Iron Mike megérkezett a CDvel, úgyhogy szépen végignéztük azt a 190 fényképet amik előző este készültek. Aztán megint kivettem a részemet az előkészületekből, takarításból salátakészítésből. Úgy tűnt, hogy pont jó idő lesz, mire hivatalosan elkezdődik a BBQ.
De azért volt pár perc, amikor Rogernek esernyővel kellett a kolbászokat sütögetnie. Persze nem jött el annyi ember, mint amennyit meghívtak, biztos nem egypáran másnaposságból kifolyólag későn ébredtek és nem volt energiájuk még egy bulira. Mire az utolsó vendég is elment és már csak Mike meg Ann maradtak, mindenki rendesen leengedett. Szerencsére, az idő viszont teljesen feljavult. A gyerekek elhasaltak a tévé előtt, a lányok Harry Pottert olvastak, a fiúk meg a Mátrixot nézték, amit Roger kapott a szülinapjára. Mi a többi ajándékot, főleg könyvek voltak, nézegettük, a legjobb a Douglas Adams féle The Meaning of Liff volt, eredeti kiadás. Az az ajándék pedig, ami a legmeglepőbb és a legeredetibb volt, s komolyabb keresgélést igényelt: egy 1953 december 29-i Times volt. Ja és estére nagyon kellemes lett az idő. Végre megkóstolhattam a tortát is és az egyik Mini Coopert, a pirosat, fehér tetővel megkaptam róla. Aztán borozgatás, beszélgetés kint a szabadban.

Június 23. hétfő

Reggel irány London. Jayne maga is iskolába ment, ami amolyan heti egy nap, és főleg azzal foglalkozik, hogyan lehet kezelni az olyan szülőket, rokonokat, akik megtudják, hogy gyermekük fogyatékos. Én anno ott voltam, amikor Francescáról kiderült, hogy ha minden igaz, autista. Nem volt egyszerű és csak csodálni tudom a szülőket, akik szinte mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kislánynak normális családi életet biztosítsanak, úgy kezeljék mint egészséges testvéreit de mind e mellett spéci iskolába járassák és költséget ne kíméljenek, hogy megtalálják azt a megoldást amivel a legtöbbet segíthetnek rajta. Hatalmas emberiességet jelent ez.
Magammal vittem a kockást, hogy na majd a vonaton bepótolom a lemaradásomat, de alig írtam bele.
A Victoriától elindultam hát, persze nagy vagányan nem vettem-vittem útikönyvet, gondoltam majd szerzek valami turista helyről térképet, elég lesz az, meg az emlékezetemre való hagyatkozás. Persze mindenhol csak a méregdrága busztúrákat hirdették, hát követtem a táblákat és az ösztöneimet. Elsétáltam a Buckingham palotáig, ott úgyse kell csak 1 órát várnom és megnézhetem az őrségváltást, útközben az egyik Whittard’sban kinéztem a teás ajándékokat. De aztán annyi hangos amerikai gyülekezett, hogy fogtam magam és otthagytam az egészet. Elmentem a National Gallery-be, aztán Leicester Square (sajnos nem jegyeztek aznapra semmi filmbemutatót, pedig érdemes lett volna megnézni egy ilyet), Piccadily Circus, Covent Garden. Elmetróztam a British Library-be, éppen Hamlet kiállítás volt úgyhogy meghallgattam Daniel Day-Lewist és a Szellem jelenetet. Ott is ebédeltem. Roger ajánlotta, hogy menjek el a King’s Cross pályaudvarra, fényképezzem le a 9-es és 10-es vágány közti peronrészt, esetleg vegyek rá valakit, hogy fusson neki a falnak, s bizonyítékként meg lenne örökítve, hogy Muglik vagyunk, de éppen körbe van ásva az épületegyüttes és a melegben (reggel még jól jött a széldzsekim, de addigra már 25 köré ment a hőmérséklet) nem volt kedvem felidézni milyen is amikor egy nagyvárosban útfelújítás folyik. Visszatértem hát a Charing Cross Roadra, megnézegettem a kedvenc könyvesboltjaimat, majd sétáltam a Regent Streeten, Bond Streeten. Magamba ittam a délután felélénkülő várost. Míg délelőtt szinte csak turisták voltak mindenütt, három felé már nyüzsgött a city. Tátottam a számat, jegeskávét akartam inni, de aztán valami karamellás frappé lett belőle valamelyik Starbucksban, ahol végre megpihentem. Végül fel kellett szállnom a vonatra. Közben vásároltam ezt-azt, valamint visszaúton a Green Parkon és St. James Park mellett rájöttem, hogy valami van ott a levegőben amitől már reggel is hatalmasakat tüsszögtem, pedig nem vagyok egy allergiás, pollenekre érzékeny fajta.

Június 24 kedd

Brighton. Reggel a gyerekek elmentek suliba, majd mi is útra keltünk Jayne-nel. Előbb jött egy Posta, ahol mondtam a pasinak, hogy ugyan hagyja, bármilyen nagy is a Prince Williamről készült spéci bélyeg, azért mégis kuriózum azzal hazaküldeni a képeslapokat a családnak. Rányálaztam én azokat a helyükre (s azóta megkaptam a helyes visszajelzéseket, mindenki kézhez kapta őket). Jayne-nel elsősorban bevásárló túrának terveztük a napot, plussz célkitűzésem volt Fish and Chips-et enni a tengerparton, természetesen ecettel. Így aztán a North Lane-en parkoltunk, végigjártuk az édes kis üzleteket (bár tartóztattam magam a könyvesboltoktól), majd beszabadultunk a leárazott designer cuccok boltjába, a Tk.Maxxba, ahol hosszas nézelődés után végül is vettem egy pulcsit a kedvesnek. Kávézás egy menő hotel belső teraszán, ahol kimondottan forróság volt, védve a széltől. Aztán irány a tengerpart és a móló. Sütött a nap, elővigyázatosan otthon bekentem magamat naptejjel és bizony, sikerült is barnulnom. Úgy jöttem bizony haza, mintha nem is Angliában, hanem a Horvát tengerparton nyaraltam volna. Séta a mólón, fénykép készítése az év elején leégett régi mólóról. Megvolt a Fish and chips is az egyik tengerparti büfében is. Jayne azon tréfálkozott, ha valaha eljönnek Magyarországra, nekem ajándékba Ecetes chipszet és sportcipőbe való levágott – alias trainer liner, nagy felfedezés, rendesen feltankoltam belőlük, mert eddig teljesen prózai módon csupán leszabtam a rendes sport-zoknikat, hogy nyáron is tudjam őket sportcipőben használni – zoknikat kell hozniuk (oké, lehet, hogy itthon is lehet ilyet kapni, de nem bármely zoknisnál, csak menő sportmárkákban láttam és igen, sajnáltam volna rájuk a pénzt, míg kint nem). Aztán mentünk tovább a Pierben sikerült a húgomnak bögréket venni, meg elrakni a katalógusukat, hogy használhassa lakberendezési tanácsadónál. A Virginben feltankoltam DVDből, majd még Disney shop Dórinak és pólóvásár. Elégedetten értünk haza. Jayne minden gyereknek vett valamit (sortot George-nak, tangákat Natalia-nak, papírsárkányt Franike-nek), azért aztán amikor hazaértünk kimentünk Frankie-vel a mezőre, s bár alig volt szél, én azért rohangásztam rendesen, hogy kicsit repüljön az UFO szerű csillogó micsoda, amit a kislány roppant élvezett. Nem tudom, mennyire emlékezett rám, mindenesetre ott tartózkodásom alatt kaptam néhány mosolyt és vasárnap este néhány puszit is tőle. Az utolsó estén kitűnő idő volt, kinti vacsorára, borozgatásra alkalmas (milyen meglepő 😀 ).

Június 25 szerda

Reggel bevitettem magam Horshamba, hogy elintézzem az ajándékvásárlást, bevásárlást (Whittard teák, Body Shop, zoknik! stb.) na meg még céges pénzből is volt mit költenem. Sajnos azért mégiscsak a délelőtt állt csupán rendelkezésemre, de azért örülök, hogy az angoloknál az üzletek nem 10kor, hanem már 9kor nyitnak, így volt elegendő időm. Megtanultam már korábban, hogy külföldön nem érdemes semmit átváltani forintra, mert akkor visszakozok mindentől azon a címen, hogy itthon ez jóval olcsóbb. De hogy a nagyobbik húgom is mondta, azért ez mégiscsak angliai ajándék. Így aztán csak azt figyeltem, mennyi volt nálam fontban, amit egyébként is kint akartam elkölteni. Feltankoltam rendesen ebből, abból, de mire fél kettőkor hazaértem még mindig tudtam volna mit venni. Így is még várt rám, hogy átnézzük Roger repicuccait, kiválogathassam a pólókat, pulcsikat, amiket hazahozhatok, apró ajándékokat (Greygoose gyertyák, passoa kulcstartó, Remy Martin póló, Jagermeister kötény stb.), elintézzek Jayne-nek egy hotmailes elérést, és bár nagyvonalúan gondoltam a pakolásra, bizony fél órám ráment. Mivel meg kellett várni, míg legalább Natalia hazatér, hogy vigyázzon Frankie-re, az utolsók közt érkeztem Gatwickre, így aztán nem sok időm maradt a Duty Free-re, de azért vettem néhány fémdobozos Walker’s shortbreadet, After Eight-et és Cadbury’st meg egy üveg Bombay Sapphire gint. Persze majdnem a legutolsó kapun kellett beszállni, pedig először azt hittem, túloznak, amikor azt írják ki, hogy negyed órát szánjunk rá, hogy eljussunk a 46-os kapuig. De nem. Ugyan fél órával később kaptuk meg a felszállási engedélyt, mint hirdették, bőven időben hazaértünk, a menetrend szerinti érkezéshez képest három perccel korábban már kint álltam Ferihegyen és még nekem kellett a páromra várni.

Röviden: kevés volt. Örülök, hogy ott jártam, újra, remélem valamikor tudom nekik viszonozni a vendéglátást, de legalábbis igyekezni fogok, hogy tartsam a kapcsolatot. Ennyit megérdemelnek.