Július 3. csütörtök
Erre a napra fogyott el a kajánk, amit hoztunk, meg amit főztük, s mivel pénzünk az meg még volt, úgy döntöttünk, hogy úriasan fogunk élni, s ebédet vendéglőben fogyasztunk. Méghozzá azon a helyen, a pizzázóban, ahol 4 éve is búcsúvacsoráztunk.
Délelőtt végül abba az öbölbe mentünk fürdeni, ami mellé régen is jártunk (az étterem alatt kialakított partszakaszon), mert ott van kavicsos, lassan mélyülő rész, ahol Zsebi tud játszani, illetve olyan móló, ahonnan meg Babszem úgy tud beugrani, hogy a szülőnek, aki várja még leér a lába 🙂
Zsebi éppen keni magát:
S mint kiderült, onnan még snorkelezni elmenni is klassz, mert többféle helyre el lehetett úszni, köves partra, kikötőbe és kicsit még a nyíltabb vizek felé is és rá lehet csodálkozni a gazdag élővilágra. Nem is gondoltam volna, hogy engem ennyire le fog nyűgözni az egész.
Az ebédet jól sikerült kiválogatnunk, volt pizza, meg csevapcsicsa és sült krumpli, s ez az utóbbi összeállítás Zsebinek nagyon bejött. Ráadásul a pincér srác mutatott egy olyan üdítő nyitási megoldást, amit nem ismertünk.
Július 4. péntek
Ismét ott kötöttünk ki, ahol csütörtökön voltunk, s kb. ugyanúgy telt a nap, mint korábban. Még az ebéd is nagyjából az volt, mint előtte, de most már nagy adag csevapcsicsát rendeltünk és kevesebb pizzát. A pincér srác pedig megkérdezte az embert, hogy most is ő akarja-e kinyitni az üdítőt. Babszem teljesen belelkesedett, hogy mennyire jól megy neki a vízbe ugrálás, meg az úszás, úgyhogy nagyon élvezte a tengert. Zsebinek kicsit hideg volt azért a víz. Viszont a nagyi is bemerészkedett és nyakig belemerült a tengerbe! Ez bréking nyúz és több szögből is le lett fényképezve szóval dokumentálva is lett az áttörés.
Itt vonulunk a part felé, a leanderek alatt (amelyekből teszvesz néni megint szerzett egy újabbat, mert barack színűt még nem nevel otthon) természetesen Zsebit cipelem.
A gyerekek a hét közepétől, miután főleg Sam a tűzoltót néztek azok közül a filmek közül, amiket magunkkal hoztunk, amikor esett az eső, tűzoltósat játszottak. Beültek a kocsiba, amivel aztán mentek és főleg a kávézóban oltották a tüzet. Volt náluk tömlő és porral oltó is és mindig előbb áramtalanítottak. Csak azon szoktak összekapni, hogy Zsebi akart mindig irányítani.
Július 5. szombat
Reggel összepakoltunk, de még lementünk egyet fürdeni utoljára a strandunkra, s kicsit még jól is esett, hogy nem volt verőfényes napsütés, úgyhogy annyira nem sajnáltuk, hogy el kell hagynunk a szigetet.
Amikor meg már lejöttünk a hídról az is kiderült, hogy valóban jókor voltunk nyaralni mert szinte a sztrádáig húzódott már a szemközti oldalon az újonnan érkező nyaralók miatt a torlódás. Kicsit mi is elkavarodtunk, úgyhogy a végén egyáltalán nem mentünk a szerpentinen, hanem végig autóutaztunk és aztán 1gyel korábban hajtottunk fel a sztrádára is, mint ahol szoktunk. Megállni a szokásos helyen álltunk meg, s rengetegen voltak, legalábbis előre tartottunk attól, hogy mi fog ránk majd várni a zágrábi kapuknál.
Az út második felében én voltam a volánnál, s bár vagy 2,5 km-es volt a sor amikor letértünk a sztrádáról, de kb. 40 perc alatt azért sorra kerültünk. Meglepődtem azonban, hogy később még a határ előtt is volt kisebb várakozás. De végül 5-re Kanizsára értünk, ott aludtunk és csak vasárnap jöttünk fel Pestre.
S persze ha lehet, még párszor szeretnénk a tengerpartra leutazni, s ha nagyobbak lesznek a gyerekek, talán messzebre is, mint a Kvarner öböl.