Ez a nap más, mint a többi

Elérkezett hát ez a nap is, amikor reggeltől estig Babszem születésnapja van. Meghallgatta (illetve nézte, mert a Media Player vizualizációjával szokta nézni Halász Juditot) a Boldog születésnapot, bár váltig állította, hogy ez a lányok szülinapi dala. Azt hiszem Anna és Peti nyomán meg úgy érzi, hogy 3 éves kora után már nem kell bölcsibe mennie. De végül azzal, hogy ma ünnepelni fogják (vittünk gyümölcslét meg rágcsát az ifjúságnak) egész jókedvűen ment be a csoportjába. A tortát már várja (ma kap egy kicsit, anyutól megrendelte a Tiramisu tortát már másfél hónapja, és még a másik nagymama is hoz neki holnapra valamit), meg azt, hogy délután játszhat az új ágyán, amit tegnap este befejezett az apja, ma csak a takarítás maradt a szobájában. Holnap pedig lesz a nagy buli.

Összeállítottam megint egy képsorozatot, idén is készült vagy 1000 felvétel, amin szerepel Babszem is, de most nem is külsőre fejlődött olyan sokat. Hiszen tavaly ilyenkor még azt hittem, sose fogom abbahagyni a szoptatást, az érettségin főzeléket fog enni és alig beszél majd. Ehhez képest az anyatej nyár óta a múlté, a rágás egyik pillanatról a másikra megoldódott és olyan gyönyörű mondatokat használ Babszem, hogy a bölcsiben is csodájára járnak. Bár néha azért elkél a Babszem-magyar szótár de legalábbis anya/apa tolmács beiktatása, mert kifejezései burjánzóak, de a kiejtése néhol még hagy kívánni valót maga után.

Szóval van egy 3 éves fiam. 

 

 

 

 

Hasonlók