Nem utoljára
Ma kint voltunk az emberrel Szadán, hogy az utolsó előtti munkákat elvégezzük a kertben. Felszedtem a sárgarépákat, gazoltam meg volt trágyahordás, de mivel még a friss szalma nem érkezett meg, pedig még azzal akart dolgozni az ember a héten, amit kint töltött a telken, ezek még hátravannak a jövő hétre, hétvégére.
De legalább az idő szép volt, sütött sokat a nap, így nem fáztunk a munka mellett.
De ha minden jól megy most kell majd utoljára téliesíteni a faházat, mert jövő őszre már nem fog ott állni …
Pump up the Volume
Leonard Cohen is elment, őt még a Pump Up the Volume-ban hallottam először és internet nem révén anno elég sokáig tartott megtalálnom, kié volt az a hang, ami ennyire emlékezetessé tette a filmet.
Loopoljunk
Nagyon hamar feladták ugyan, de mégis a helyi kiszállítás körül volt kis bénázás (az itthoni címemet adtam meg, a csomagkövetőben az volt, hogy értesítettek, hagytak a címen cetlit, ami nem történt meg, úgyhogy átkértem a gyárba), de ma végül megérkezett az aktivitásmérő karórám. Egyébként Angliából (ebay) most éppen biztosított szállítással is egy harmadával olcsóbb volt, mint itthon bárhol.
Úgyhogy mostantól lesz rózsaszín karkötőm és meglátjuk, jó hatással lesz-e rám, hogy ellenőrizhetem, milyen keveset mozgok nap nap után.
Róla van szó:
Mindenféle
A töltelékposzt, csak hogy meglegyen a napi adag.
Ma egyedül nyitottam reggel a könyvtárat, persze még mindig nem működik minden olajozottan, de azért alakulnak a dolgok. A kollégák közül még mindig nem mindenki örül az új helynek, tegnap volt egy búcsúebéd a régi olvasóban, mindenki annyira fanyar volt, diákasszisztens mondta alig várta, hogy megékezzek Miviel (épp órát tartottunk) mert mi nem savanyúskodunk. Eddig sose gondoltam volna, hogy lehetek én a parti lelke 🙂
NOSZF
Ismét előkerült Lenin lámpácskái, immár több változatban is.
Az internet archívum megőrizte nekünk amit annak idején linkelgettem : https://web.archive.org/web/20041027163904/http://www.sztupy.hu/lenin_lampacskai.php
Ma itt találtam meg: http://lobo1tomia.tumblr.com/post/152870582534/veszelyescicussbaba-egyszavak-sztupy
De az utóbbi években ez volt a menő nálam, John Finnemore’ Souvenir Programjának e-mailes megbeszélése a forradalomról, ami úgy kezdődik, hogy
“(E-mail notification sound)
Vladimir Lenin: “Subject; revolution. Hi guys! Comrade Lenin here. Just a quick reminder that it’s revolution time again…”
Hétvége
Végül nem pénteken, hanem már csütörtökön elmentünk moziba a Doctor Strange-re, ami megfelelt az elvárásoknak. Persze nem voltak magasak, mert én elnézegetem eredeti hangjával felvértezve Benedict Cumberbatcht másfél – két órán keresztül simán, de ehhez képest egy nagyon jó kis képregényfilm volt, megfelelő látvány és humor körítésnek.
Szombaton délelőtt utaztunk le a gyerekekért Tiszavasváriba ma pedig visszajöttünk és szerencsénk volt, mert bár mostanában majdnem mindig van valami fennakadás az M3-n, lefelé ugyan egész nagy volt a forgalom, ma meg vissza esett az eső, néhol elég durván, azért simán megjártuk az utat.
Gyerekek persze az egy hét szünet után nem akarnak holnap oviba, iskolába menni, de hát nincs szerencséjük, mert fognak 🙂
Nagykorú
A kapcsolatunk 18 éve kezdődött egy mozival. Úgyhogy most már felnőtt lett és akár szeszes itallal is kiszolgálják.
Kicsi szünet
A gyerekek elmentek a másik nagyszülőkhöz, úgyhogy mindjárt belecsaptunk a lecsóba és az ember sokáig dolgozott én Podcastot készítettem, este pedig megnéztük a legutolsó X-men filmet, s megállapítottuk, hogy ez már nagyon gyenge próbálkozás volt, s még jó, hogy nem mentünk moziba. Ma viszont igen, mert a Doctor Strange-t látni kell 🙂
Egyébként tavaly óta a gyerekekkel is sokat járunk moziba, de még mindig nehéz Zsebivel, aki magát a gyerekfilmet is simán kibírná, a 90 percet, ha nem lennének előtte reklámok. Mert így két órásra húzva az időt már nem köti le végig amit lát.
Megint itt van
A november, amikor megpróbálok valamelyik blogba legalább 1x írni. Hátha akkor magamhoz térek.
Az őszi szünet első, hosszú hétvégéjét Kanizsán töltöttük, vittük magunkkal szombaton Esztit is, mert ő is csak ennyit ér rá, mert most sportoló lett belőle meg zenész és versenyekre meg koncertekre készül, úgyhogy szerdától neki is programja lesz. A jó időt kihasználva voltunk kétszer is a Csótónál, gyönyörű színek voltak, lehetett fényképezni, de például egy csomó minden eltűnt, amire gyerekkoromból emlékszem. Például már nincs játszótér, csak egy hinta van a forrásnál, azt már 2 éve láttam, hogy a favárat elbontották és állandóan írogatnak arról is, hogy jó lenne a kilátót felújítani. De azért még mindig klassz hely, sok zöld, kis piknikekre kiváló lehet.
Temetőben 31-én voltunk, gyújtottunk mécseseket, gyertyákat, meglepő mennyivel kevesebben voltak, mint 1-én szoktak lenni, még parkolót is simán találhattunk volna a bejárat közelében, de inkább a szokott helyen álltunk meg. Anyu születésnapját is megünnepeltük, Babszem volt Esztivel az ő nagyszüleinél is és még shoppingolni is voltam, bár inkább csak nézelődtem és nem vettem semmi komolyat (cipőt, kabátot néztem amúgy).